Már december elsején felavathatják az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakaszát
Jó ütemben haladtak a munkálatok az észak-erdélyi autópálya (A3-as – Autostrada Transilvania) Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakaszán az ősszel, akár már december elsején átadhatják a forgalomnak, írja a Monitorul Cluj.
A Pro Infrastruktúra Egyesület (API) munkatársai szerint a 15,7 kilométeres szakasz munkálatai a utolsó fázisukhoz közelednek. Így még az is elképzelhetővé vált, hogy az év vége előtt teljessé váljon az autópálya-összeköttetés Kolozsvár és Marosvásárhely között. A felavatását leghamarabb Románia nemzeti ünnepén, december elsején tarthatják, de a Pro Infrastruktúra Egyesület szakértői szerint a december közepe inkább tűnik reálisnak.
Akárhogyan is, a befejezés azt jelentené, hogy Kolozsvár és Marosvásárhely között végig autópályán lehetne közlekedni, ami jelentősen meggyorsítaná a közlekedést.
A romániai infrastrukturális beruházásokat nyomon követő egyesület szerint a Strabag és a Geiger cégekből álló kivitelező konzorcium így a megszokottól eltérően – kilenc hónappal az eredetileg kitűzött határidő előtt – építené meg az autópálya-szakaszt. A szakaszról 2022 októberének végén írták alá a 420 millió lej értékű szerződést, és 2024 augusztusáig kellene megnyitni a forgalom előtt. A szakértők szerint a kivitelezők kihasználták a kedvező időjárási viszonyokat, és úgy döntöttek, erődemonstrációt tartanak, ezért készülhet el a tervezettnél hamarabb az említett autópályaszakasz.
A szakasz kivitelezését még a Straco kezdte el, viszont Cătălin Drulă, az USR jelenlegi elnöke, a Florin Cîțu kormányának közlekedési minisztere azonban ezt a szerződést felbontotta, majd sietve újra kiírta a tendert, lehetőséget adva ezzel az új kivitelezőknek (Strabag és a Geiger). A szerződésbontás időpontjában a szakasz mintegy 38%-ban volt kész.
Szintén a Monitorul Cluj írta meg, hogy jelentős előre lepések történetek az észak-erdélyi autópályát az 1-es országúttal összekötő gyorsforgalmi út építésében is. A Tordatúr mellett épülő 5 kilométeres útszakasz elkészültével végre ki lehet kerülni a tordai forgalmat. A Pro Infrastruktúra Egyesület szakértői szerint két hónappal a munkák elkezdése után a gyorsforgalmi út 10%-ban van kész, és reális az esélye, hogy 2024 decemberére teljesen elkészüljön, még akkor is, ha a végső határidő 2025 februárja.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!