A Bodok-hegységben épül meg Háromszék első kilátója, ami egyszerre több funkciót is ellát majd

Kovászna Megye Tanácsa csütörtökön elfogadta a megye első kilátójának megvalósíthatósági tanulmányát, amely a Bodok tetőn, 1190 m magasban fog megépülni, közölte Jakab István Barna turisztikáért felelős megyei tanács alelnök a Facebookon.

A többfunkciós kilátó Jakab István Barna szerint országos szinten is egyedinek fog számítani. A négyszintes, fa és fém szerkezetű építmény legfelső szintje kilátóként fog funkcionálni, a harmadik pedig egy panoráma kabin lesz, amelyben igény szerint az éjszakát is el lehet tölteni. Az építmény földszintje menedékként fog szolgálni vihar esetén az oda látogatóknak.

„A kilátó az elhelyezkedéséből és magasságából kifolyólag rálátást biztosít Kézdiszékre, Orbaiszékre, Sepsiszékre és a távolabbi Barcaságra is. Az ide látogató túlzás nélkül úgy érzheti majd, mintha a világ tetején lenne” – kommentálta némi költői túlzással a hírt az alelnök.

Hozzátette, a kilátó létesítése ahhoz a turisztikai koncepcióhoz kapcsolódik, melynek keretein belül a megye idegenforgalmának fellendítése érdekében a turisták számára is vonzó attrakciókat valósítanak meg.

Úgy lehet, ezt a célt domborítja ki az az ázsiai fotós is, aki a különös, tájidegen alakzatú kilátó vizuális tervén szerepel.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!