A Borboly-Tánczos párharc mémekben elmesélve. Spoiler: az eredmény ugyanaz!

2023. szeptember 15. – 19:54

A Borboly-Tánczos párharc mémekben elmesélve. Spoiler: az eredmény ugyanaz!

Másolás

Vágólapra másolva

Nemhiába lett Borboly Csaba kikiáltva az RMDSZ-es politikusok közül a Facebook koronázatlan királyának, a Csíki Területi Szervezet elnökségéért zajló megmérettetést olyan érdeklődés kísérte az erdélyi mémelők körében is, hogy az államfői vagy parlamenti választások elbújhatnak mögötte.

Csütörtökön gyűlt össze az RMDSZ színe-java Csíkszeredába, és kezdték el izzítani a mémgyárosok is a hangulatot a Csej 7 csoportban.

A napokban sokat foglalkozott a Transtelex is a témával, hiszen ment az adok-kapok a két elnökjelölt között, ugyanis a sok éve háborítatlanul regnáló borbolynak ezúttal komoly ellenfele akadt Tánczos Barna, volt környezetvédelmi miniszter személyében, aki nem azt mondta, hogy teljesen lecserélné az országos politizálást a regionálisra, de mindenképpen „új alapokra” helyezni a Csíki Területi Szervezeten belüli politizálást. Sőt, azt is megüzente Borbolynak, hogy a csata már szinte meg van nyerve, mert a helyi szervezetek többsége őt támogatja.

Egyszóval a mémelők is megijedtek, hogy mi lesz, ha kedvenc influenszerük kiesik a pixisből, és elkezdtek gondolkodni azon, hogy milyen túlélő recepteket ajánljanak a tanácselnöknek, ha kiderül, hogy alul marad a megmérettetésben.

A nagy eseményre befutott Kelemen Hunor is, aki azt mondta, hogy nem akar senkit sem befolyásolni a döntésben, de azért Tánczos mellé huppant le a székbe.

A szpícsek elhangzottak, mindenki leadta a szavazatát, az RMDSZ elnöke is bevonult a szavazófülkébe, illetve még vagy 127 küldött, mert összesen 128 szavazólap lett kiosztva. Ez a szám azért fontos, mert – mint később kiderült – szinte fele-fele arányban oszlottak meg a szavazatok. De még nem tartunk ott, jöjjön először egy lesifotó Kelemen Hunorról, amint épp kilép a szavazófülkéből.

Visszatérve a szavazatokhoz, miután a számlálás véget ért, kiderült, Borboly négy szavazattal előzte be Tánczost, és a leadott 128 szavazat közül 2 volt érvénytelen. Nem akarunk összeesküvés-elméleteket gyártani, de azért ez nem maradt észrevétlen:

De a kis győzelem is győzelem, úgyhogy Borboly Csaba elvitte a showt nemcsak Csíkszeredában, hanem a mém-csoportban is, mindenki a maga módján gratulált az újrázó elnöknek.

Az, hogy Tánczos hogyan fogadta a veszteséget, már nem ihlette meg az alkotókat, bár feltételezték, hogy a fair play szabályai szerint az alul maradt kihívó egész biztos gratulált a régi-új elnöknek. Az már érdekesebbnek tűnt viszont a mémelők számára, hogy Kelemen Hunor mit mondhatott Tánczosnak négyszemközt.

Ez volt tehát a Borboly-Tánczos párharc rövid története a Csej7 mémcsoportban, és nem zárhatjuk le a szemlét, anélkül, hogy mindenkit megnyugtassunk: a Borboly-show folytatódik!

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!