Laboratóriumi vizsgálatnak vetette alá az élelmiszerbiztonsági szakhatóság a gyilkostói vendéglátóegységek vizét
Bevizsgálta az élelmiszerbiztonsági szakhatóság a Gyilkostó üdülőtelep vízvezetékrendszeréből vett mintákat, írta a Székelyhon.
A Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság több pontján is vízmintát vett, miután a tónál működő vendéglátóhelyek többsége ugyanazt a vizet kapja, és augusztus végén az egyik panzióban kólibacilus és Enterococcus-baktérium jelenlétét mutatták ki a népegészségügyi igazgatóság laborvizsgálatai. Erre akkor derülhetett fény, amikor több táborozó gyermek is ételmérgezésre utaló tünetekkel került kórházba a kérdéses gyilkostói panzióból.
István Róbert, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője a Székelyhonnak azt mondta, a vízvezetékből vett minták laboratóriumi eredménye szerint, a víz minősége elfogadható (fogyasztható).
A lapnak a megnyugtató eredményt közlő vezető azonban azt is elmondta, hogy az eredmények alapján látszik, hogy kezelik, azaz szűrik a vizet, és biztos benne, hogy a szakhatósági vizsgálatok megkezdése után intézkedéseket foganatosított a vízhálózat kezelője annak érdekében, hogy megfelelő legyen a víz minősége.
Ugyanakkor megtörténhet, hogy a kólibacilus és Enterococcus-baktériuma a nagy meleg miatt szaporodtak el, ugyanis a megbetegedések a nagy augusztusi kánikulák idején történtek.
A vízvezetékrendszert a továbbiakban a megyei népegészségügyi igazgatóság és a helyi vízhálózat kezelője ellenőrzi majd rendszeres időközönként.
A megbetegedések után az érintett panzió működtetőjét fertőtlenítések elvégzésére kötelezte az élelmiszer-biztonsági igazgatóság, ezt utólag szanitációs próbákkal ellenőrizte a szakhatóság, amelyek jó eredményt hoztak, számolt be a lap.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!