Egy amerikai nő megdöntötte a leghosszabb női szakáll Guinness-rekordját

2023. augusztus 12. – 08:41

Másolás

Vágólapra másolva

Egy michigani nőnek van jelenleg a világon a leghosszabb szakálla, természetesen a nők közül. Az arcszőrzet azután nőtt ilyen hosszúra, hogy a 38 éves Erin Honeycutt felhagyott a napi háromszori borotválkozással – írja a Guardian.

A világrekordot jelentő 30 centiméteres szakállat most ismerte el a Guiness World Records. A szervezet a közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy Honeycuttnak amiatt „sikerült” ilyen hosszú szakállat növesztenie, mert policisztás petefészek szindrómában szenved.

A betegség hormonális egyensúlyzavart okoz, és – többek között – túlzott szőrnövekedéshez vezethet. Honeycutt esetében ez utóbbi tünet tette lehetővé, hogy hormonok vagy étrend-kiegészítők szedése nélkül megszerezze a világ leghosszabb szakállával rendelkező nő címét.

A világrekorder nő kezdetben borotválkozással, gyantázással és szőrtelenítő termékek használatával próbálta kordában tartani arcszőrzetének növekedését, amely már 13 éves kora után látványos fejlődésnek indult. Maga Erin Honeycutt mesélt erről a Guninessnek, és bevallotta, hogy ezekben az években naponta legalább háromszor borotválkozott. A változást egy újabb betegség okozta: elmondása szerint magas vérnyomás okozta szemvérzésen is átesett, és emiatt elvesztette látása egy részét, nehézkessé vált számára az állandó borotválkozás, ezért felesége, Jen javaslatára elkezdte növeszteni a szakállát.

A rekordot elismerő oklevelet 2023. február 8-án, a Michigan állambeli Caróban vette át a több mint 40 ezer világrekordot számon tartó szervezettől, illetve a korábbi világrekordertől, a 75 éves Vivian Wheeler-től, akinek a szakálla csak 25,5 centiméteres.

„Szuper érzés, hogy a Guinness hitelesítette a szakállamat. Soha nem gondoltam volna, hogy valami olyat fogok elérni, amivel bekerülhetek egy könyvbe. Jó érzés, annak ellenére is, hogy magától, természetesen történik, semmit nem kell tennem érte.”

Honeycutt azt is mondta, örömmel tölti el, hogy világrekordot szerzett valamiben, amit korábban szégyellt.

Szinte tíz évvel ezelőtt, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon Conchita Wurst transzvesztita énekes győzelme irányította rá a figyelmet a szakállas nők jelenségére. Egyébként Magyarországnak is megvolt a 20. század elején a maga szakállas nője, Barcsy Szidónia baronessz személyében, aki végül az amerikai cirkuszokban futott be nagy karriert, ahol igazi látványosságnak számított hosszú szakálla, amely egy szülés után beálló hormonális zavar következtében kezdhetett el nőni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!