Sokan jelentkeztek volna a kolozsvári roncsautó programra, behalt az oldal

Hétfőn indult a helyi roncsautóprogram, ahol 3000 lejes támogatást kaphatnak a régi és környezetszennyező járművük leselejtezői, Kolozsváron viszont csak nehézkesen vagy alig-alig tudnak regisztrálni a program iránt érdeklődők.

A jelenségre a Cluj24 figyelt fel, ami az érdeklődők panaszaira hivatkozva előbb azt írta, hogy nem működik a roncsautóprogram regisztrációs platformja, sokaknak nem hagyta, hogy bebizonyítsák nem robotként próbálnak jelentkezni. Egy kolozsvári nő telefonon próbált kapcsolatba lépni a platform adminisztrátoraival, de hívásait nem vették fel.

A lap később megtudta a probléma okát is. Mint közölték vele: az embereket azért nem engedte tovább a rendszer, mert túlterhelődött. 11 óráig azonban még így is több mint 600-an regisztráltak a programba az alkalmazáson keresztül.

„A Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának informatikai csapata azon dolgozik, hogy az alkalmazás minél hamarabb működőképes legyen” – tették hozzá.

A roncsautóprogramba egyébként hétfőtől számítva (júl. 31.) egészen augusztus 31-ig, 16:30-ig lehet jelentkezni, de attól is függ, hogy helyi szinten mikor fogy el a roncsautókra szánt keretösszeg.

A roncsautóprogramba az AFM honlapján található útmutató segítségével lehet becsatlakozni.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!