Nem árt vigyázni a népszerű bodzaszörppel, bevonhatják miatta a jogosítványunkat
Tavi Perţea nagyváradi rendőr, vlogger a YouTube-csatornáján mutatta be, hogy kockázatos lehet egyes, igen alacsony alkoholtartalmú italok, fagyik, édességek fogyasztása. Legalábbis ha azonnal a volánhoz ülünk és pechesek is vagyunk, mert rögtön megfújatnak.
A vlogger saját magán végzett kísérletet, az erről készült videóból pedig kiderült, a sokak által kedvelt nyári hűsítő, a bodzaszörp fogyasztása miatt is viszonylag magas értéket mutathat az alkoholszonda. Öt-hat napos, tehát picit már fermentált szörpből hajtott fel egy pohárral, és utána rögtön belefújt a készülékbe, ami 0,25 mg-os értéket mutatott.
Megjegyzi, ilyen esetben 90 napra bevonhatják egy sofőr jogosítványát, emellett pedig 1 305 lejes bírság is kinéz a gyanútlan fogyasztónak. Körülbelül 5 perc elteltével azonban ismét belefújt a szondába, ezúttal viszont már nullás értéket mutatott a készülék.
Perţea megismételte a kísérletet alkoholtartalmú fagyival, és hasonló eredményre jutott, azaz közvetlenül a fogyasztás után 0,22-es érték jött ki, pár perccel később viszont már nem mutatott ki egyáltalán alkoholt a tesztelő. Hozzátette, egyes édességek, például a likőrös csokoládé is hasonló eredményre vezet, sőt a szájvíznek is ugyanilyen hatása lehet.
Végül azt javasolja, hogy ha ilyesmit fogyasztunk, várjunk pár percet, mielőtt volánhoz ülünk. Ha pedig mégiscsak megfújatnak, és a szonda alkoholt mutat ki, kérjük, hogy vegyenek vért a helyzet tisztázása érdekében.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom