Bekopogtunk a felújított kolozsvári Hintz-házba

Az iszap jellegzetes szaga csapja meg az orrunk, amikor belépünk a Hintz-ház Wesselényi (Regele Ferdinand) utcáról nyíló kis udvarára. Rögtön szembetűnik a bűz forrása: a munkások koromfekete iszapot halmoznak az udvar közepén a ház egyik régi kútjából. A régészeti ásatás utolsó napjai zajlanak.

Egy bő évtizeddel korábban még egy apró cipőbolt és egy újságárus állt az udvar helyén, csak akkor kezdték ezeket lebontani, amikor visszakapták a házat az államtól a korábbi tulajdonosai, és elkezdődött a felújítása. Ezek után az sem meglepő, hogy senki sem tudott a kút létezéséről, amiből épp érkezésünk előtt emeltek ki egy 19. századi cserépedényt. Azt nézegetik, amikor Hintz György, a Hintz-ház jelenlegi tulajdonosa fogad minket, hogy megmutassa a felújítás alatt álló épületet. „Reggel még mi sem tudtunk róla” – mondja.

Nemcsak a kút és a cserép olyan újdonság, amit a mostani feltárás alatt találtak a régészek. A kúttól balra megtalálták a ház egykori – valószínűleg – jégvermét, illetve számos patikai üveg is előkerült, van, amelyiken még a Hintz felirat is megmaradt. „Nagyon örültek neki a régészek, mert így azt tudják kiállítani a múzeumban, ami tényleg itt volt, és nem máshonnan hoznak mintát” – mondja Veér Klára belsőépítész, aki a Hintz-házat felújító csapat egyik tagja. A tulajdonos és a belsőépítész vezet körbe az épületben.

A műemlék épületek felújítása már csak ilyen, mindig tartogat valami újdonságot, hol az akkor érkező újságírónak, hol a tervezést vállaló építészeknek, ez a beszélgetésünk alatt ki is derült.

A ház történetére nem térek most részletesen ki, megtették már többen is korábban, például Gaal György a Szabadságban. A 19. század közepén került a Hintz család tulajdonába az épület, amelyben már a 16. század óta patika működött. Igaz, akkor még a város működtette. 1752-ben került a ház Mauksch Tóbiás tulajdonába, aki az épület felújítását követően a korábbi rendeltetésének megfelelően szintén gyógyszertárat működtetett benne. A 19. század elején a Szláby család birtokolta a házat, tőlük öröklik meg 1851-ben Hintzék, és tartják meg egészen az 1949-es államosításig. 1954-ben Valeriu Bologa orvosprofesszor nyitotta meg benne a gyógyszerészeti múzeumot. Ekkor alakították át az épület délkeleti földszinti helyiségét, a régi patikát gyalogos átjáróvá, illetve ekkor készült el egészen a felújításáig megmaradt homlokzatkialakítás is. Az épület 2013-ban került vissza a család birtokába, a Hintz család 9 leszármazottja kapta vissza.

„Édesanyám is az örökösök között volt, akik közül akkor már mindenki 80 év körül volt. Azon gondolkodtak, hogy eladják vagy ne adják el.

Többen is érdeklődtek iránta, még a polgármester úr is köztük volt. Miután láttam, hogy milyen irányba megy a dolog, mit akarnak a házzal csinálni, úgy döntöttem, inkább átveszem én az egészet. Így vállaltam, mert egy ilyen felújítást nem lehet másképp, csak egyedül csinálni”

– mondja a manapság Németországban élő Hintz György. Ő még Kolozsváron töltötte a gyermekkorát, a házban is gyakran megfordult a nagyszülőknél, akik akkor már csak az épület egy részében lakhattak. Végül egyetemistaként emigrált Németországba, ahonnan több mint két évtizedig nem is jött haza, ahogy fogalmaz, „kellett egy pár év, amíg elfelejtettem”. Most már rendszeresen visszajár Kolozsvárra.

„Mindig is orvos akartam lenni. Manapság gyógyszerésznek lenni teljesen más, mint régen, amikor kúpokat, pirulákat, tinktúrákat és hasonlókat készítettek itt helyben. Nem volt ennyi gyár. Most kihúznak egy fiókot, és adnak egy dobozt. Ez nem annyira érdekes, mint régebb, amikor mindent itt csináltak. Az épületnek háromszintes fapadlása volt, hogy az alapanyagként használt növényeket szárítani tudják. Úgy építették meg a padlást, hogy egy szöget sem ütöttek be. Az egész fából készült, hogy ne változtassa meg az ízét a növényeknek” – idézi fel a ház történetét.

Állítása szerint sok szép emlék köti a házhoz, amelyet szeretett volna megtartani, hiszen a családja története több mint 200 éven át összefonódott a patika és a ház történetével. Gyógyszertár már nincs, de lesz helyette múzeum, most már ez tartozik hozzá. A múzeum négy termet kap meg a földszinten, ahol eredetileg is működött a család gyógyszertára. Köztük van a régi officina az értékes barokk falfestményeivel, ami egykor egyfajta reprezentációs tere lehetett a patikának, és most sikerült az eredeti állapotába visszaállítani. „Három réteg festék volt egymáson, ebből most a felső kettőt eltávolították, így visszaállították az eredeti színeket” – magyarázta a tulajdonos. Emellett a múzeum megkapja az egykor a nyersanyagok tárolására szolgáló materialis termet, amelynek a felújítás során szintén feltárták a falfestményeit. „Nem is tudtuk, hogy ennek is voltak falfestményei. Ezek aztán tényleg eredetiek, nem voltak egyáltalán megváltoztatva” – mondja.

Ezen kívül a múzeum megkapja az épület pincéjét, összesen 7 helyiséggel. Ezekben a terekben érhető tetten leginkább a ház, valamint a hely története, ahol az épült. A pincében a felújítást megelőző feltárások során római kori falrészeket is találtak, amit most üveglapok alatt meg is mutatnak, illetve jól elkülöníthető a két 15-16. századi ház (vagyis azok pincéi), amelyeknek az „összeolvasztásából” illetve tovább bővítéséből végül kialakult a mai épületegyüttes.

A múzeumnak szánt helyiségeket már felújították, amikor bejárjuk, épp a pince berendezésén dolgoznak. Ezzel együtt sem tartja reálisnak a júniusi indulást a tulajdonos, mint ahogy korábban a múzeum beharangozta. Ha elkészül, akkor majd részletesen is bemutatjuk, de egyelőre tovább indulunk a házban. Jelenleg a Wesselényi (Regele Ferdinand) utcai nagyterem van leginkább kész, ott már a tervezett Cărturești könyvesbolt polcai is a helyükre kerültek. Az emeleten, illetve a tetőtérben, amelynek a három szintjéből kettőt megtartottak, még javában zajlik a munka. A tulajdonos most úgy becsüli, ott legalább még két hónap, amíg befejezik, a kávézó elkészülte még későbbre várható.

A felújítás terveit a Planwerk tervezőiroda készítette, Benjamin Kohl vezető építesz koordinálásával. A tulajdonos elmondása szerint a ház statikai megerősítése jelentette a legnagyobb kihívást az építészeknek, hogy úgy tervezzék meg a szükséges beavatkozásokat, hogy közben lehetőleg mindent megőrizzenek az eredeti formájában.

„A műépítészeknek azért is volt komplikált feladat ez a ház, mert amikor nekifogtak, még ők sem tudták pontosan, hogy mivel találják magukat szemben” – magyarázta Veér Klára belsőépítész. Ő és a tulajdonos is egyetért abban, hogy nagyon jó munkát végeztek. Veér példaként a tetőtér ablakait emeli ki, ahonnan mind a Szent Mihály templomra, mind az evangélikus templomra, de még az egykori Melody szállóra is egyedi kilátás nyílik. „A műépítész nagyon szépen kigondolta, hogy mit fognak látni az ablakokon” – mondja.

Erre részletesebben is kitérünk. A nagyközönség ugyanis eddig két szembetűnő változást fedezhetett fel az épületen: az egyik a tetőtéri ablakok megjelenése, a másik pedig a földszinti ajtó/ablakkivágások megváltoztatása. Mivel műemlék, az épület felújítása, kinézetének a megváltoztatása szigorú szabályokhoz kötött, erre is rákérdeztünk.

„Több fázisban épült a ház és több átalakításon esett át. Nehéz lett volna egy olyan határvonalat meghatározni, ahová vissza akarunk térni. A több száz év alatt sokan tettek hozzá a házhoz, ennek egy összegzését, szintézisét kellett megalkotni annak függvényében, hogy mit tudunk megmutatni és mennyire tudjuk megmutatni.

Nem akartuk, hogy egy giccs vagy egy Disneyland legyen belőle. Sok gond volt vele, ezért sokat beszélgettünk róla, hogy miként csináljuk, de szerintem elég jól sikerült. Kompromisszumokat kellett kötni. Azt is meg akartuk mutatni, hogy ennek az épületnek más funkciója lesz, mint eddig volt”

– mondja Hintz György. Annyit tesz hozzá, ahogy a boltíves ablakok, amire mindenki emlékezhet, hiszen még a 2010-es években is olyanok voltak az épületen, igazából nem az eredetiek. A vakolat eltávolítása után látszott, hogy régen a földszinten olyan ablakai voltak, mint most.

„A műépítészek szempontjából az volt fontos, hogy világosan elkülöníthető legyen napjaink építészete a régitől. Látszódjon tisztán, hogy mi az új és mi a régi. Nem az volt a fontos, egy pontos periódushoz visszaforduljunk, hanem az, hogy egyfajta harmonikus párbeszéd alakuljon ki a régi és az új között” – egészíti ki Veér Klára.

A tulajdonos úgy fogalmaz, hogy „minden ablak egy külön tárgyalási folyamat volt”. Elmondása szerint az elején még többet szerettek volna a tetőtérben, de végül csökkentették a számukat, és minden tekintetben igyekeztek megfelelni az előírásoknak. Például eredeti formában állították vissza az emeleti ablakkereteket, amivel kapcsolatban még az is meg volt határozva, hogy milyen anyag lehet, „nem valami olcsó plasztik”.

„Szerintem a mai technikával nem lehetne jobban csinálni. 100 év múlva lehet más lesz, de azt valaki más kell csinálja” – teszi még hozzá.

A munkának még korántsincs vége, nagyon látványos változások lesznek a Hintz-ház környékén. A korábban már említett régészeti ásatások miatt 6 hétig ugyan állt a munka, de a cikk megjelenésének időpontjában már elkezdték a korábban többször is említett kávézó alapozását, illetve építenek hozzá egy teljesen új épületrészt is. A kávézó így, ha minden jól megy, az év végére készülhet el. „Üknagyapám istállóját alakítjuk át, itt voltak a lovai, innen ment minden vasárnap lovagolni” – mondja a tulajdonos.

„A földszintet százszor ki tudtam volna adni, bankok és éttermek is jelentkeztek.

Nekem nem volt sürgős, hogy minél hamarabb kiadjam, azt szerettem volna, ha van egy koncepciója. Egy olyan kulturális pont lesz, ahol az emberek kávézhatnak, könyvet vásárolhatnak és megnézhetik a múzeumot. Intellektuális témákkal foglalkoznak. Eddig szerintem elég jól sikerült, összeállt. Lassan jönnek a további részek is”

– magyarázza. Állítása szerint az emelet sorsa még nem dőlt el, attól is függ, hogy kik érdeklődnek és mennyit tudnak érte ajánlani. „A kultúrának soha nincs pénze, az tehát nehezebb, de valakit csak fogunk kapni” – jelenti ki bizakodva. Csak annyit jegyeznek meg, hogy több galéria is jelentkezett már, többen meg is nézték.

„Ez ez én házam, én akartam megcsinálni” – reagál a kérdésünkre Hintz György, amikor a befektetés nyilvánvalón jelentős összege miatt arról érdeklődünk, hogy sem állami, sem önkormányzati, sem európai uniós forrást nem igényelt, hanem minden saját erejéből valósított meg. „Az államnak volt korábban lehetősége vele foglalkozni, és nem csinált semmit, én kellett átvegyem és én kellett kitaláljam. Az is logikus, hogy kiadom, mert Németországban élek, egy ekkora épülettel nem tudok mást kezdeni” – mondja.