Elindult a 10. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel 900 utasával, immár 10. alkalommal a budapesti Keleti pályaudvarról Erdélybe, a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Az utat a Misszió Tours és a MÁV-Start Zrt. együttműködésében szervezik.
Hegyi Zsolt, a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese a vonat utasait köszöntve kifejezte reményét, hogy a vasúti utazás élményt nyújt majd számukra. Budai László, a Misszió Tours ügyvezetője elmondta, hogy a pandémia után nehezen indult újra a szervezés, tavaly csak 700 volt a zarándokok száma, de az idei 900 után szeretnék majd elérni újra a korábbi ezres számot. Közölte, ez a 27. különvonat, amit szerveztek 2011 óta, és most úgy néz ki, „lassan visszatér az élet a zarándokvonatozásba”.
Elmondta azt is, hogy ez egy lélekutazás (...) Csíksomlyóra, „reméljük, hogy mindenkinek az lesz”. A zarándokokkal tart Felföldi László pécsi megyés püspök is, aki indulás előtt megáldotta az utasokat. (MTI)
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás