Maria Dănilă az első nő Romániából, akinek sikerült az Annapurna meghódítása
Maria Dănilă román hegymászó meghódította a Himalájának az Annapurna csúcsát, 17 órás mászás után. Dănilă az első nő Romániából, akinek sikerült ez a bravúr. Teljesítményét a Román Hegymászó Klub brassói fiókja jelentette be, amelynek a sportoló is tagja. A hegymászóklub közzétette az alpinista üzenetét is, amelyben röviden beszámol a mászásról.
A román hegymászó egy nepáli csapat tagja volt, és egy kötélmászó kíséretében mászott. A több mint 8000 méteres magasságot oxigénpalack segítségével érte el. Dănilă arról számolt be, hogy a csúcsnapja nagyon nehéz volt, mert közvetlenül az alsó C3 szintről indult, körülbelül 6200 méter magasságból és az utolsó 3-400 méter megtétele a kötélrögzítés miatt sok időbe telt. Így összesen 17 órát vett igénybe ez a kihívás, zárta gondolatait a hegymászó.
A himalájai expedíció hat hétig tartott, ez idő alatt a román mindhárom táboron végighaladt. Először akklimatizálódnia kellett, majd a jó időre várt, hogy megkezdhesse az Annapurna 8091 méteres csúcsának meghódítását.
Maria Dănilă elmondta: „Az elején nagyon szép volt, gyönyörű napfelkeltét láttam, de aztán elkezdett ködösödni, enyhén havazni, a szél is erősen fújt, egy ponton azt hittem, soha nem fogom megcsinálni.”
Maria Dănilă, aki szakmáját tekintve informatikus, maga finanszírozta az expedíciót, amely mintegy 20 000 dollárjába került. Jövőre azt tervezi, hogy megpróbálkozik a Föld legmagasabb csúcsával, az Everesttel.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!