Ittasan lopott menyasszonyt egy román csendőr, de vádalkut kötött, hogy tovább szolgálhasson

2023. április 19. – 12:27

Másolás

Vágólapra másolva

Vádalkut kötött egy ittas vezetésen ért csendőr az ügyészséggel annak reményében, hogy tovább szolgálhat a csendőrségnél, írja az Alba24 alapján a Ziare.com. A bíróság elsőfokú ítélete szerint börtönbe kellene vonulnia.

Az ügyet, egy csendőrről lévén szó, a Kolozsvári Katonai Bíróság tárgyalta, az indoklásukból pedig kiderül, hogy a vádlottat tavaly szeptember 18-án fülelték le Nagyenyeden a közlekedési rendőrök. Vezetés közben megállították, és mivel erősen alkoholszagú volt a lehelete, belefújatták a szondába. „Az eredmény pozitív lett, és 0,52 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki a leheletében. Az 01:00 órakor vett 1. számú mintában az alkoholszint 1,02 g‰, a 02:00 órakor vett 2. számú mintában pedig 0,82 g‰ volt” – írták az indoklásban.


A vádlott azonban az ügyésszel vádalkut kötött, mely arról szól, hogy halasztják a büntetése végrehajtását, így egyelőre tovább szolgálhat csendőrként. A nyilatkozatában leszögezte, hogy teljes mértékben elismeri bűnösségét, és megbánta tettét. A csendőr kifejtette, hogy egy távoli rokona esküvőjén vett részt, ahol több pohár bort elfogyasztott, arra azonban nem emlékszik, hogy pontosan hányat. 12:40-kor pedig a menyasszony megkérte, hogy vigye át egy másik helyre, amely körülbelül 50 méterre volt a lakodalom a helyszíntől, egy völgyön túl. Mivel a menyasszonylopás hagyománynak számít, és zuhogott az eső, a személygépkocsijába ültette a menyasszonyt, és útnak indultak, de a rendőrség megállította őket. A csendőr tudomásul vette a toxikológiai vizsgálati jegyzőkönyv eredményét, nem vitatta a benne foglaltakat.

A katonai bíróság egyébként 1 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte a férfit alkoholos befolyás alatti járművezetés vétsége miatt, továbbá 30 nap közmunkára is kötelezte.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!