A húsvéti időszakban átlagban havi 30 tojást fogyasztanak a romániaiak

A húsvéti ünnepeket megelőző hónapban a romániaiak a megszokott havi mennyiségnél 50 százalékkal több tojást, átlagban 30 darabot fogyasztanak – jelentette ki vasárnap az Agerpresnek a Romániai Baromfitenyésztők Szövetségének elnöke.

Ilie Van elmondta, hogy a hazai tojásszükségletet teljes egészében hazai termelésből biztosítják. Romániában az egy főre jutó fogyasztás átlagban 250 tojás, ami az európai átlagnak felel meg.

Az Eurostat adatai szerint az M és az L kategóriába tartozó, 30 darabos kiszerelésű tojások termelői átlagára tavaly 33 százalékkal nőtt 2021-hez képest Romániában, míg az európai átlagár 44 százalékkal emelkedett. Erről Ilie Van elmondta: az EU szintjén 2022-ben Romániában volt a legkisebb a tojás termelői ára. Idén február végén ez darabonként 0,59 lej volt szemben 0,75 lejes uniós átlagárral. 'Vagyis továbbra is nálunk a legkisebb a termelői ár az Európai Unióban' – magyarázta.

Az Országos Statisztikai Intézet és a mezőgazdasági minisztérium adatai szerint Romániában 37 millió tojótyúk van, ebből 9 millió a 248 baromfifarmon és mintegy 28 millió az egyéni háztartásokban. A teljes hazai termelés az elmúlt években évi 5,5 és 5,9 milliárd közötti tojás volt.

A legutóbbi inflációs adatok szerint a tojás idén februárban körülbelül 34 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban, és 2,43 százalékkal került többe, mint 2022 decemberében. A tojást a nagy áruházláncokban méretük és minőségük függvényében 1 lej és 1,8 lej közötti áron árulják ebben az időszakban.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!