Nyílik az első temesvári élményfürdő, de jóval drágább, mint a makói Hagymatikum

2023. március 28. – 14:58

Nyílik az első temesvári élményfürdő, de jóval drágább, mint a makói Hagymatikum
A temesvári Amazónia élménypark csúszdái – Fotó: az Amazónia Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Megnyitásra készen áll az új temesvári aquapark, amely a híres magyarországi fürdőkkel kíván versenyre kelni – jelentette a Rador hírügynökség a Temesvári Rádióra hivatkozva. A város egyik régi stadionjának helyén épült élményfürdő az Amazónia nevet kapta, mivel a belső teret dzsungelre emlékeztető díszítésekkel és dekorációkkal látták el.

A megnyitóra március 31-én kerül sor – jelentették be a fürdő- és wellnessközpontot építő cég képviselői. Ezen a héten tartják az utolsó műszaki próbákat, amikor az összes medencét, felszereléssel, csúszdákkal és játékokkal együtt üzembe helyezik.

Ez az első aquapark, amely a bánsági fővárosban, a Bega partján épül. Hosszú évekig ígérgettek és tervezgettek, és időközben a temesváriak hozzászoktak a magyarországi fürdőkhöz. A makói, szegedi, hajdúszoboszlói vagy gyulai aquaparkokhoz hasonló Amazonia aquapark megnyitása előtt az első dolog, amire kíváncsiak voltak az érdeklődök, hogy mennyit kell fizetniük, ha itthon akarnak élményfürdőzni, és nem mennek Makóra. Mennyi lesz a belépődíj. Az első reakciók, amelyeket az élményfürdő Facebook oldalán lévő hozzászólások alapján lehet lemérni, nem éppen hízelgőek: a temesváriak szerint továbbra is Magyarországra érdemes átjárni, ha egy-egy napot fürdőzéssel szeretnének eltölteni, mert jóval olcsóbb a gyulai, szegedi vagy hajdúszoboszlói fürdő a temesvárinál.

Mit kínál a temesvári Amazónia a látogatóknak?

Az Amazónia több mint 1700 négyzetméternyi összfelületű fedett és kültéri medencével, különböző attrakciókkal és a régió első fedett csúszdáival, termálvizes medencékkel, gyógyfürdővel, fizikoterápiás klinikával, étteremmel és sok más olyan szolgáltatással várja a temesváriakat, amelyek élvezetessé teszik a szabadidő eltöltését.

A működtetők kiemelik, teljes körű wellness szolgáltatást vehetnek igénybe az odalátogatók, relaxációs szobák, szaunák és jacuzzik segítik a regenerálódást, illetve különböző típusú masszázsra is be lehet fizetni. A szokásos gőzkabin, finn, infra-, fény- és aromaszauna mellett igazi különlegességeket is találni a repertoárban.

A nagy medence közel 800 négyzetméteres, a gyermekmedence 300 négyzetméteres és különböző csúszdákkal, illetve más vízi játékokkal van felszerelve. Az Amazónia négy csúszdával rendelkezik, az alattuk lévő leszállómedence pedig 130 négyzetméteres. A kinti és benti tereket összekötő medence szintén 130 négyzetméteres.

Minden medence fűtött. A kültéri medencét télen is lehet majd használni, mivel a víz 36 Celsius-fokos.

A medencéket befogadó csarnok mellett az öltözők, étterem és az egyéb szolgáltatások más-más épületekben kaptak helyet. A teljes komplexum több mint 83 millió lejből (17 millió euró) épült fel, amelyből közel 29 millió lej (6 millió euró) vissza nem térítendő európai alapokból származik.

Mennyibe kerül a temesvári élményfürdőzés?

A temesváriaknak többé nem kell Magyarországra utazniuk, hogy egy modern aquapark szolgáltatásait élvezhessék – hangzott az Amazónia reklámja, azonban mikor a megnyitó előtt közzétették az árakat, kiderült, hogy még mindig jóval olcsóbbak a magyarországi fürdők.

A temesvári létesítményben egy felnőtt jegy négy órára, amellyel az élmény- és gyógyfürdős szolgáltatásokat is igénybe lehet venni hétfőtől péntekig 110 lejbe kerül, ami 8530 forintnak felel meg. Mindezért hétvégén 130 lejt, azaz 10 ezer forintot kell lepengetni. Gyerekeknek a négyórás jegy hétköznapokon 50 lej, vagyis 3900 forint, szombat-vasárnap már 60 lej, vagyis 4650 forint.

Ha egész napos jegyet váltanánk, akkor hétfőtől péntekig 130 lejt (8530 ft) fizethetünk személyenként, hétvégén pedig 150 lejt (11630 ft). Gyermekeknek az egész napos belépő 70 lej hétköznapokon és 80 lej hétvégén (5400 és 6200 ft).

Összehasonlításképpen a Makón található Hagymatikumban, amely Temesvárhoz a legközelebb, mindössze 90 kilométerre található fürdőközpont a teljes körű belépő mindössze 70 lej, azaz 6200 forint, illetve különböző kedvezményeket lehet igénybe venni.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!