A mező kellős közepén festettek fel zebrát két moldvai falu között

1064

Értetlenkednek a környék lakói, miután egy útfelújítási munkálat részeként egy zebrát festettek fel a közútra Iepureni és Larga Jijia között. A jól látható, piros alapra festett átkelő előtt jelzőtáblák is vannak, melyek a zebrára hívják fel a figyelmet.

A különös létesítmény derültséget váltott ki a közösségi médiában, volt aki azt írta, hogy ez a ganajtúró bogarak megszokott útvonala, ezért igenis szükség van a zebrára. Sőt, javasolta azt is, hogy szereljenek fel előtte és utána egy-egy közlekedési lámpát.

A bzi.ro megpróbált utánajárni a dolognak, ezért megkeresték a helyi polgármestert és a megyei önkormányzat alelnökét is. Mindketten elmondták, hogy maguk is érdeklődtek az útfelújítást végző cégnél, mivel ők is furcsállták a szóban forgó zebrát.

A vállalattól pedig megtudták, azért tartották szükségesnek egy átkelő kialakítását, mert 20 méterre egy buszmegálló van, az utazóközönség számára pedig meg kell teremteni a biztonságos átkelés lehetőségét.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!