A csirkéknek lassabb növekedési ütemre és több helyre van szükségük – figyelmeztet az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság

2023. február 22. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ajánlása szerint a csirkéknek lassabb növekedési ütemre és több helyre van szükségük. Az EFSA kedden tette közzé ajánlásait, amelyek szerint a baromfitenyésztőknek le kellene lassítaniuk a szárnyasok nevelésének ütemét, a tyúkokat ne kellene ketrecben tartani, és csökkenteni kellene az állománysűrűséget a baromfik életkörülményeinek javítása érdekében – írja a Bloomberg nyomán az Economedia.

Az EFSA ajánlásai kiegészítik a sertéstenyésztésre vonatkozó, tavaly kiadott ajánlásokat, és a járványok, valamint a magas takarmány- és energiaköltségek miatt Európa szerte csökkenő állatállomány támogatása érdekében születtek.

A brojlercsirkék esetében a növekedési ütemet napi 50 grammban kell korlátozni, hogy a madarak egészségesek és aktívak maradjanak, figyelmeztet az európai hatóság. A tojótyúkokat sem szabad ketrecben tartani, a sérülések megelőzése érdekében végzett csőrnyírást pedig meg kell szüntetni, mivel az nem szükséges, ha helyes állománygazdálkodási gyakorlatot alkalmaznak – tette hozzá az EFSA.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság szerint a madaraknak napközben „fedett verandára” kell kijutniuk, ahol táplálékot találnak. Ezt az ajánlást azonban nehéz lehet teljesíteni, mivel Európa példátlan madárinfluenza-járvánnyal néz szembe, amely több tízmillió madarat pusztított el, és egyes országokban a baromfi zárttéri tartását tette szükségessé. A tojótyúkok különösen súlyosan érintettek, ami a tojások árának robbanásszerű emelkedéséhez vezetett a boltokban.

A baromfitartás körülményeit megvizsgáló tanulmányokat az Európai Bizottság rendelte meg, és az EU végrehajtó szerve azt tervezi, az év végéig a legújabb tudományos eredményeknek megfelelően felülvizsgálja az uniós állatjóléti jogszabályokat.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!