Honnan származnak a legendás temesvári székelyek? És tényleg ez lenne a magyar Manchester?

Pénteken kezdődik meg hivatalosan a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat. Teszteld nálunk, hogy te mit tudsz a városról!

A hétvégén nyitják meg hivatalosan Temesvár jelenkori történetének egyik legjelentősebb eseményét, amire a szervezők napi 15 ezer résztvevőre számítanak péntektől vasárnapig. Ebből az alkalomból készítettünk nektek egy rövid kvízt, amit megoldva, egy kicsit közelebb kerültök a városhoz, aminek az első írásos említése 1212-ből származik. Károly Róbert uralkodása alatt egy ideig (1315-1323) Temesváron rendezte be az udvartartását, és ezzel lényegében Magyarország akkori fővárosának is tekinthető. A jelenkori város története a török idők után kezdődik, amikor Savoyai Jenő herceg vezetésével 1716-ben az osztrákok visszafoglalták. Az osztrákok ebbe a határ menti, jellegzetesen garnizonvárosba megbízható német lakosságot telepítettek, és megkezdték annak fejlesztését.

A kulturális fővárosi programban magyar meghívottak is szerepelnek, Hód Adrienn például kortárstánc-műhelyt vezet a három nap során, vasárnap este pedig Lajkó Félix hegedűművész lép színpadra a Vołosi lengyel vonós-zenekarral, ezzel egyidőben az Új Ezredév Református Központban a szegedi Kosztándi Quartett Vonósnégyes játszik. És ebből az alkalomból mutatják be péntek este a Victoria moziban a Zanox című filmet is.

A bánsági nagyvárosban a helyszínek könnyebb megközelíthetősége végett a hétvégén ingyenes lesz a tömegközlekedés, a járművek éjjel egy óráig közlekednek, több vonalon pótkocsikkal kiegészülve. A belváros számos terén zajlanak majd a szabadtéri rendezvények.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!