Letartóztattak Moszkvában egy amerikai nőt, mert egy borjút sétáltatott a Vörös téren
A bíróság előtt kell magyarázatot adnia viselkedésére egy amerikai nőnek, aki a moszkvai Vörös téren egy borjút sétáltatott. Helyi lapokra hivatkozva a Mediafax arról ír, hogy Alicia Dayt letartóztatták a szokatlan akció miatt.
A moszkvai Terskoy kerületi bíróság bírája szerint a nő az állatok jogaiért harcoló aktivista, aki a borjút „vizuális propagandaeszközként” vitte magával. Az egyébként vegetáriánus tiltakozó azt kiabálta, hogy „az állat nem ennivaló”.
Kedden vették őrizetbe, a hivatalos indoklás szerint azért, mert „nem engedélyezett tiltakozáson vett részt”. Ráadásul ellen is állt az őt letartóztatni akaró rendőröknek, ezért meg is büntették 20 ezer rubelre (261 euró).
Alicia Day a bíróságon azt mondta, a bocit, akit Doctor Cow-nak nevezett el, azért vásárolta meg, hogy mások ne egyék meg. És azért vitte magával, mert meg szerette volna neki mutatni a szép Vörös teret.
A New Yersey-ben született nő 2019-ben azzal került az újságok címlapjára, hogy londoni lakásában egy disznót tartott, akit azzal kényeztetett, hogy vendéglőbe vitte magával.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom