Juhnyáj akadályozta a forgalmat a zsúfolt Bukarest-Konstanca autópályán
Szokatlan bevetésen vettek részt pénteken a Konstanca megyei rendőrök: a Cernavoda-i Duna-hídon kellett úgy irányítaniuk a forgalmat, hogy egy juhnyájat kerülgetve se duguljon be teljesen a forgalom a zsúfolt Bukarest-Konstanca autópályán. Három pásztor ugyanis úgy döntött, hogy a több mint másfél kilométeres hídon áthajtják a rájuk bízott állatokat.
A rendőrök hosszasan terelgették a nyájat, igyekezve úgy megoldani a helyzetet, hogy legalább egy sávon tudjon haladni az autós forgalom. A juhászok akcióját pedig – amint az Antena3 híréből kiderül – összesen 10 ezer lejes (több mint kétezer eurós) bírsággal „jutalmazták”, tehát fejenként közel 700 eurót kell kipengetniük a pásztoroknak az illegális átkelés fejében.
A rendőrség az esetről szóló közleményében kiemelte, hogy sikerült úgy menedzselniük a helyzetet, hogy közben egyetlen reklamáció sem futott be a 122-es sürgősségi hívószámra. A juhok vonulását egy sofőr rögzítette, a felvételt pedig posztolta a közösségi oldalán.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!