Több társaság bérelt szilveszterre hétvégi házat egy csalótól, aki az előlegek utalása után egyszerűen eltűnt

2022. december 31. – 12:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 50 személy járt pórul, amikor szilveszter éjszakájára előleget küldtek egy feltételezett csalónak – számolt be az esetről a Digi24.

A fiatalok a közösségi médián találtak egy igen kedvező ajánlatot: Brassótól 12 kilométerre egy hétvégi házat szerettek volna 3 éjszakára kibérelni, ezért az illető „tulajdonos” 7000 lejt kért. A kedvezőnek tűnő ajánlatra gondolkodás nélkül lecsaptak, anélkül hogy több részletet is megbeszéltek volna. Az előleget kifizették, a csalót azután nem érték el.

Az egyik károsult, Alexandru részletesen beszámolt a történtekről:

„Nekünk azt mondta, hogy adjunk annyi előleget, amennyit mi akarunk. Mivel 11-en voltunk, ezért abban maradtunk, hogy fejenként 200 lejt küldünk, így 2200 lejt utaltunk neki első körben. Minden rendben volt egészen addig, amíg az illető további 3500 lejt kért, azzal az ürüggyel, hogy sok a komolytalan érdeklődő”.

Az előleg kifizetése után nem érték el a férfit telefonon, ezért kutakodni kezdtek az interneten, családtagokat kerestek fel. A csoport egyik tagja elérte az illető lányát, végül egy hangüzenetet kaptak, amelyben az illető azt mondja: „ő nincs mit csináljon, ha jönnek ezek a lököttek és kifizetik a pénzt”.

A Digi24 úgy tudja, hogy több csoportot is megkárosított az illető, összesen 50 személytől körülbelül 12 ezer lejt csalt ki ugyanazért a házikóért. A forgatókönyv pedig hasonló volt a többieknél is: miután átutalták az előleget, az illető letiltotta őket Facebookon és WhatsAppon is.

A fiatalok feljelentést tettek a rendőrségen és azt remélik, hogy valamilyen módon visszaszerezhetik a pénzüket.

A hegyvidéki hétvégi házak bérleti ára idén az energiaárak növekedése miatt újabb rekordokat ért el – a tulajdonosok maguk is azt mondják, hogy „a határ a csillagos ég”. Egyesek akár 15 000 lejt (3 000 euró) is elkérnek pár éjszakára, és ez az ár gyakran még a dézsázást, szaunázást, a síelést és más extrákat sem tartalmazza.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!