Roma amatőr focibajnokságot szerveztek Szatmár megyében
Roma fiatalok számára szervezett sportversenyt Szatmár megyében a Pro Europa Roma Párt helyi fiókja. Godzsa Zsolt főszervező, megyei tanácsos, a párt elnöke a szatmar.ro-nak nyilatkozva elmondta: a kedden megtartott focibajnokságon 13 csapat képviseltette magát, melyek Szatmárnémetiből (két csapat), Mezőteremről, Halmiból, Szatmárzsadányból, Sárközújlakról, Nagykárolyból, Ákosról, Tasnádról és Királydarócról érkeztek lelkes szurkolóik kíséretében, illetve maga a roma párt is indított egy saját csapatot.
A tornát a pusztadaróci együttes nyerte, a második helyen a Szatmárnémeti egyes csapat végzett, a harmadik helyre pedig a párt válogatottja került. A bajnokság gólkirályává Lakatos Rolandot (roma párt) választották, a legjobb kapusnak járó címet pedig Barakonyi Árminnak (Pusztadaróc) ítélték.
Godzsa szerint a bajnokság kiváló hangulatban telt, és bár „nagy volt a versenyszellem”, sikerült tiszteletteljesen, egymásra ellenfelekként, nem pedig ellenségekként tekintve rúgni a bőrt. Kiemelte továbbá, hogy a szurkolók meglepően nagy létszámban jöttek el, hogy saját csapatukat támogassák. A bajnokság végeztével pedig, „a japán mintát követve” össze is szedték maguk után a szemetet.
„Én úgy érzem, lesz folytatása az eseménynek, hiszen óriási igény van rá. Még a bajnokság napján, az utolsó pillanatban is érkeztek volna jelentkezők, mert még csak akkor jutott el a hír hozzájuk. Őket sajnos már nem tudtuk fogadni, viszont mindenkit arra buzdítunk, hogy készüljenek, hiszen jövőre is szeretnénk megrendezni a bajnokságot” – nyilatkozta a Szatmár.ro-nak Godzsa Zsolt.
Az esemény társszervezője a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) volt, támogatói pedig a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, illetve a Szatmárnémeti Olimpia VSK fociklub.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!