Közel 400 üvegnyi svájci gint lopott el valaki a Boden-tó fenekéről

627

Kellemetlen meglepetésben volt részük a Lake Constance Gin svájci gyártóinak: eltűnt 230 liter italuk a Boden-tó aljáról, írja a Switzerland Times nyomán a G4Media. A cég három éve foglalkozik ennek a márkának az előállításával, melynek különlegessége, hogy száz napig a tó fenekén érlelik. A gyártó ugyanis azt állítja, hogy a Svájci-Német-Osztrák határon fekvő tó vizétől különös aromát kap.

A gin egyébként egy 230 literes tartályban volt, amit egy betonlapra erősítettek, így együtt elérték a 8 mázsás súlyt. A gyártó cég vezetője szerint profikról lehet szó, ha egy ilyen szerkezetet meg tudtak fújni a tó fenekéről, ahová egyébként több búvárt is leküldtek, akik mindössze a betonlap nyomát találták meg.

Az összesen 395 üvegnyi italt egyébként már előre eladták. A hoppon maradt vevőknek a cég felajánlotta, hogy a speciális üvegeket és a táskákat önköltségei áron megvásárolhatják. Ugyanakkor, mint nyilatkozták, várják az emberek segítségét a tettes kézre kerítéséhez, a ginlopást ugyanis sokat láthatták, mivel a tartályt egy sétány közelében merítették a vízbe.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!