Az Aradtól 30 kilométerre fekvő településen, Galsán egy juhos gazda nyolc kutyáját mérgezték meg ismeretlen tettesek. A kutyák az 1300 juhot számláló nyáj védelmét látták el, a gazda Törökországból hozatta őket ebből a célból. A gazda a helyi portálnak elmondta, szombaton járt kint a nyájnál, akkor enni adott a kutyáinak, majd a juhász gondjaira bízta őket.
„Ételt vittem ki nekik, odajöttek hozzám, én úgy láttam, minden rendben volt velük. Alig 40 perccel azután, hogy elmentem, a pásztor hívott telefonon, hogy a kutyákat megmérgezték. Mire visszaértem, már semmit nem tudtam tenni, a kutyák halottak voltak, ott feküdtek kiterülve a nyáj mellett. Kangal kutyák voltak, Törökországból hozattam őket, 2000 eurót fizettem egyért” – mondta Nica Constantin Ionuț, a kutyák tulajdonosa.
A kangal juhászkutyát Anatóliában tenyésztették ki, és nagyon régóta használják a juhok védelmére. Évekkel ezelőtt 150 juhot pusztítottak el a farkasok a juhos gazda nyájából, ekkor döntötte el, hogy olyan kutyákat fog vásárolni, amelyek kimondottan a nagyvadak ellen védik a juhokat. Így esett a választása a kangal juhászkutyákra. Összesen nyolc kutyát vásárolt, ebből hatnak a holttestét találta meg a nyáj mellett, a két másik kutya pedig eltűnt. Valószínű, azokat is megmérgezték, csak valahol távolabb eshettek össze, és még nem találták meg a tetemeket. Hogyan eshetett meg, hogy az összes kutyát sikerült egyszerre elpusztítani, a tulajdonos nem talált rá magyarázatot, azonban már értesítette a rendőrséget és az állatrendőrséget, és reméli, hogy a tetteseket megtalálják és megbüntetik.
A hat kutya holttestét az aradi állategészségügyi osztályra szállították boncolás és a halál okának megállapítása céljából. Az Állatvédelmi Hivatal rendőrei folytatják a nyomozást az állatok szándékos elpusztítása miatt indított eljárás folyamán, közölte az Arad megyei rendőrfelügyelőség. A elvégzendő boncolás során meg fogják állapítani, hogy mi okozta a kutyák hirtelen halálát. Feltételezések szerint vadászok állhattak bosszút a kutyákon, amiért azok rendszeresen pusztították a környékbéli vadállományt.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!