Besztercén nem engedélyezik a szilveszteri petárdák árusítását, mert emberre és állatra is veszélyesek

2022. november 16. – 20:08

Másolás

Vágólapra másolva

Év végéhez közeledve szinte nincs olyan hely az országban, ahol sötétedés után ne kerülnének elő a petárdák vagy tűzijátékok, nagy tévedés azonban azt hinni, hogy ezek nélkül nem lehet jó hangulatban ünnepelni. Azon túl, hogy káros a környezetre, rengeteg állatnak (házi kedvencnek és vadon élőnek egyaránt) okoz kellemetlenséget. Az emberre nézve is veszélyes, hiszen igen komoly, maradandó sérüléseket hagyhat maga után, ráadásul sokakban – főleg a gyerekekben – óriási félelmet kelt.

A besztercei városháza elöl jár a jó példával, és az idei évtől kezdve nem ad többé engedélyt a pirotechnikai anyagok közterületen és a város piacain történő árusítására a téli ünnepek alatt – jelentette be szerdán, november 16-án Ioan Turc polgármester, akit a G4Media idéz.

Elmondta, hogy a döntést azért hozták, hogy csökkentsék a petárdák okozta kellemetlenségeket.

A polgármester szerint azonban a szilveszteri tűzijáték nem marad el, és a város történelmi központjában koncerttel fogják búcsúztatni 2022-t.

Az érvényes szabályozás szerint tilos a petárdák használata olyan helyeken, ahol zavarhatják a lakosságot vagy sérüléseket okozhatnak. A pirotechnikai eszközök engedély nélküli árusítása pedig bűncselekménynek minősül, amely értelmében a hatóságok elkobozhatják az eszközöket, illetve bűnügyi eljárást indíthatnak az árusító személy ellen.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!