Habár a sajtó ezen pörgött a régióban, nem bulizott Elon Musk Erdélyben

2022. október 31. – 11:28

frissítve

Habár a sajtó ezen pörgött a régióban, nem bulizott Elon Musk Erdélyben
A Greenpeace Romania környezetvédő szervezet így üzent a törcsváron bulizó milliárdosoknak – Fotó: Flavius Croitoriu/a Greenpeace Romania Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk és Angelina Jolie az előzetes feltételezésekkel ellentétben nem lépett be Románia területére, nyilatkozta a Libertateának a román külügyminisztérium két, neve elhallgatását kérő munkatársa is.

Mint írtuk, a román sajtó napok óta arról cikkez, hogy a törcsvári kastélyban hatalmas Halloween-parti készül, amelyet állítólag a világ leggazdagabb embere, a Twitter új tulajdonosa, Elon Musk szervezett a barátai számára. Egy román vállalkozó, Dragoș Anastasescu a Euronewsnak azt nyilatkozta, hogy úgy tudja, Musk már péntek óta Romániában tartózkodik, egy brassói szállodában lakik, ahol „fontos embereket fogad”, és részt vesz a törcsvári partin.

A helyszínen senki sem látta Elon Muskot, de Angelina Jolie-t sem, akinek a neve szintén felmerült a meghívottak között. Más hírességeket, többek között Peter Thiel PayPal-alapítót és élettársát, Matt Danzeisent viszont Brassóban sikerült elcsípni. A helyi sajtó szerint vasárnap a város központjában ebédeltek, ahol a nemzetközi konyha különlegességei mellett hagyományos román telemea sajtot is felszolgáltak nekik.

A vacsorát már egy törcsvári vendéglőben fogyasztotta el a vendégsereg. Az Adevărul szerint a lokál kerítését paravánnal vették körbe, hogy a kíváncsi tekintetek ne zavarják őket. A helyszínen készült fotók szerint a meghívottak ide már Halloween-jelmezben jöttek.

A „Drakula-kastélyba” este tíz órakor kezdtek érkezni a vendégek, némelyik vámpírfogat is viselt, a buli pedig éjfélkor kezdődött el. A Libertatea szerint a termekbe különféle tematikus bárokat, lounge-okat rendeztek be.

A helyszínen sikerült lefotózni Adrian Grenier színészt is, akinek legismertebb szerepe Vincent Chase a Törtetők (Entourage) című sorozatban, és aki a törcsvári Halloween-partin Drakula grófot alakította.

„Tweet that, Elon!” – helyszíni tiltakozást szervezett a Greenpeace

Az amerikai hírességek és milliárdosok jelenlétét kihasználva tiltakozást szervezett Törcsvárra a Greenpeace Románia környezetvédelmi szervezet, üzeneteiket a kastély tornyára vetítették.

Mint Facebook-oldalunkon is írták, a korrupció és a profithajhászás veszélyezteti a jelenleg mindössze 2 százalékban védett romániai erdőket. Arra kérték az amerikai véleményformálókat, többek között Elon Muskot, hogy erről posztoljanak, ahelyett, hogy a Kárpátokat és a bolygó nagy részét vidámparkként használnák.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!