Az erdélyi üdülővárosok egyik leghíresebbike, Borszék ismét visszakapta a 20 évvel ezelőtt elvesztett gyógyfürdői státusát

2022. október 28. – 16:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz éves szünet után ismét gyógyfürdő lesz a Hargita megyei Borszék. A kormány pénteki ülésén jóváhagyták a balneoklimatikus üdülőhelyi státusz odaítéléséről szóló határozatot, és a székelyföldi üdülőtelepen kívül a Bákó megyei Mojnest, a szatmári Tasnád és a brăilai természeti park területén található Chiscani települések is balneoklimatikus üdülőhelyekké válnak.

A négy város most már gyógyászati fürdőhelyként pályázhat különböző kormányzati programokra, amelyek a turisztikai és egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére biztosítanak forrásokat. Eddig 29 romániai településnek van balneoklimatikus fürdőhelyi státusza.

Borszék 20 évvel ezelőtt, 2001-ben esett el ettől, amikor bezárt a régi kezelőbázis, és emiatt megszűnt Borszéken a gyógykezelés. Ez magával hozta azt is, hogy a település megszűnt balneoklimatikus fürdőhelyként létezni.

„2010-től új fejlődési pályára álltunk, és 12 évnyi munkára volt szükség ahhoz, hogy eredményeink ismét magukért beszéljenek.” – fogalmazott Mik József polgármester. Az elöljáró szerint a balneoklimatikus státus újbóli elnyerése hatalmas jelentőséggel bír a település számára. Az eddig elvégzett munka gyümölcse ez, annak a bizonyítéka, hogy Borszék jó úton halad. A polgármester kiemelte, nem csak imázs szempontjából jelent sokat ez a pillanat. Hanem azt is magával hozza, hogy az elkészült új wellness-központban ismét tudnak gyógykezeléseket végezni szervezett formában, szerződést kötve az illetékes intézményekkel. Ugyanakkor a további beruházások szempontjából is jelentősége van. Több pályázati alap esetében is elsőbbséget fogunk élvezni, ez érvényes úgy az önkormányzatra, mint a helyi vállalkozói szférára.

„Jelentős pillanat városunk számára a státus visszanyerése, és egyúttal a további fejlődés záloga is” – nyomatékosított a polgármester, aki szerint Borszék élni fog az új lehetőségekkel.

Borszék önkormányzata a balneológiai központ megnyitását december közepére tervezi, és a fontos létesítmény megnyitásának előkészületei az utolsó szakaszban vannak. Mik József, az üdülőhely polgármestere az Agerpresnek elmondta, hogy a megnyitóra várhatóan december 15. és 20. között kerül sor, mivel a központ már az engedélyezési szakaszban van, és a személyzet kiválasztása is nagyrészt befejeződött.

„Az egészségügyi személyzetnek egy háromhetes tanfolyamot kell elvégeznie. 47 fővel indulunk, még két gyógytornászt keresünk, de meg fogjuk oldani, mindenre van megoldás” – mondta Mik.

Borszék polgármestere hangsúlyozta, hogy a munkálatok megkezdése óta eltelt közel 12 éves út nagyon nehéz volt, de úgy érzi, hogy közel van az álom megvalósításához, ami az üdülőhely turizmusának fellendüléséhez vezet. A borszéki gyógy- és wellnessközpont 10 éven keresztül tartó felépítése nem volt sima, a finanszírozás nagy részét a Regionális Fejlesztési Minisztérium biztosította, amely 13,5 millió lejt különített el erre a célra.

Közel másfél évvel a munkálatok megkezdése után azonban minden állami költségvetésből származó finanszírozás megszűnt, és a helyi és megyei hatóságok folyamatosan keresték a megoldást, hogy a központ elkészülhessen. 2016-ban 13 millió lejes bankhitelt vettek fel, valamint a Turisztikai Minisztérium, Hargita Megye Tanácsa és a helyi költségvetésből származó forrásokat.

A teljes beruházás mintegy 8 millió eurót tesz ki.

A központ egy gyógyfürdőt és egy kezelőközpontot foglal magában, amelynek területe 2900 négyzetméter, és a nyári szezonban napi 1000, télen pedig 700 fő befogadására alkalmas.

A wellnessrészlegen beltéri és kültéri medencék, finn szauna, infraszauna és gőzszauna, a balneoterápiás részlegben pedig különböző kezelési lehetőségek, például iszappakolások, masszázsok vagy hideg és meleg ásványvizes terápia várják a vendégeket.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!