A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) kezdeményezése nyomán októbertől Moziórákat is tartanak a kolozsvári Gheorghe Șincai Gimnázium diákjainak. A filmes oktatásra hetente kerül sor az osztályfőnöki órákon négy tizedikes és egy tizenegyedikes osztályban.
A tanagyagot a TIFF szakértői és az iskola pedagógusai közösen állították össze, illeszkedve a hivatalos tanterv elvárásaihoz. A tananyag ingyenesen elérhető online is az oradecinema.tiff.ro oldalon. A kezdeményezők arra bátorítják a projekt iránt érdeklődő pedagógusokat, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot az említett weboldalon keresztül.
Mint írják, a kurzus középiskolai tanároknak szól, akik a filmkatalógus és a tananyag segítségével a tanórákon a tizenévesek személyes és szakmai fejlődéséhez elengedhetetlen témákat tárgyalhatnak.
A szervezők szeretnék a projektet továbbfejleszteni, hogy bőségesebb oktatási anyagot és több filmet tartalmazzon, és arra készülnek, hogy az első, kísérleti év után a lehető legtöbb iskolára kiterjesztik a kezdeményezést országszerte.
A filmes oktatási program az Erdélyi Filmfesztivál Egyesület kezdeményezése, és a Kolozsvári Városi Önkormányzat és a Kolozs Megyei Tanács társfinanszírozásában valósul meg, együttműködő partnerei pedig a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség, a Kolozsvári Kulturális Központ és a Gheorghe Șincai Gimnázium.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!