Tusnádfürdő: konferencia és fesztivál a medve-ember együttélésért

2022. július 8. – 18:03

Másolás

Vágólapra másolva

Az eseménysorozatot az ACCENT Geoökológiai Szervezet, a Vox Iuventutis Egyesület és a Tusnádfürdői Polgármesteri Hivatal szervezi, írja a hargitanepe.ro. A péntek reggel tartott sajtótájékoztatón a szervezők elmondták: a rendezvény keretében a medve és ember együttélésére fektetik a hangsúlyt.

„Augusztus 26–27-én konferencia várja a medvetémában érdekelteket, szórakozási lehetőséggel egybekötve. A rendezvény elsősorban a medvekérdést kutató szakembereket és vadászokat szólítja meg, de mindenképpen várjuk a helyi lakosság bekapcsolódását is az eseménybe” – mondta Imecs István, az Accent Geoökológiai szervezet vezetője. Hozzátette: az eseményre belföldi és külföldi előadókat is várnak, és eddig összesen hatszáz meghívót küldtek ki.

A konferencia megszervezését azért tartják fontosnak szórakozási lehetőséggel egybekötni, mert egyrészt az előadók családjait is várják az eseményre, másrészt Tusnádfürdő mindenekelőtt turizmusból élő város, és az elmúlt koronavírusos időszakban visszaesett a város látogatottsága.

„A minifesztivállal egyfajta pluszként nyárzáró eseményt is szervezünk, a tervek szerint idén és jövőre is megtartjuk. A hivatal segíti munkánkat, mert Tusnádfürdőn két fontos tényezővel foglalkozunk, a turizmussal és a medve meg az ember együttélésével” – mondta a főszervező.

Gál László ökológus a TusnadEcoBearFestről megjegyezte, olyan szakmai konferenciát terveztek, amelyen minden tudományterület képviselteti magát, az előadóknak szigorú tudományos szempontoknak kell eleget tenniük ahhoz, hogy az eseményen bemutatót tarthassanak.

Butyka Zsolt polgármester örömét fejezte ki a másfél éve megalakult szakmai csoport miatt, amely teljeskörűen foglalkozik a tusnádfürdői medvekérdéssel.

„Kiemelt szempont, hogy a lakosságot és a turistákat is egyaránt neveljük a medvékkel való bánásmódra” – mondta.

Molnár Ákos, a város turizmusában érdekelt helyi szállodavezető elmondta, hogy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt izgalmas programokkal készülnek a két fesztiválnap alkalmával.

„Koncertek szervezését, a gasztronómiát és a helyi értékek kiemelését tartjuk elsődlegesnek a konferenciával egybekötött fesztiválon” – fejtette ki Molnár.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!