Elkezdődött a skatepark építése Sepsiszentgyörgyön

Elkezdődött a skatepark építése Sepsiszentgyörgyön
Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata Facebook-oldal

A székelyföldi város fiataljainak régi álma válhat valóra, a sepsiszentgyörgyi skatepark megépítésével.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata Facebook-bejegyzésében azt írta ki, a vezetékrendszerek nyomvonalának kiásásával és elhelyezésével elkezdték az ország egyik „legkorszerűbb” skateparkjának építését a Szabó Kati sportcsarnok mellett.

Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata Facebook-oldal
Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata Facebook-oldal

A görkorcsolyázó, bicikliző, rollerező és gördeszkázó fiatalok eddig ugyanis a város végén, az állomás negyedben található aszfaltozott téren gyakorlohatták az ugrásokat. Az olt melletti pálya azonban évek óta leamortizált, és a hiányzó elemek mellett veszélyes is volt. Többen ezért a parkban, játszótereken és a Mihály Vitéz szobornál kerestek maguknak új helyszínt.

Megoldást azonban mégis csak az önkormányzat által kezdeményezett új pálya jelentene, amelyet elsősorban középhaladó és haladó sportolók számára alakítanak ki.

Látványterv – Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata Facebook-oldalLátványterv – Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata Facebook-oldal
Látványterv – Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata Facebook-oldal
Látványterv – Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata Facebook-oldal

A gördeszka és pumptrack pálya (utóbbin egyfajta pumpáló mozgással lehet végig haladni lásd itt) mellett pedig pihenőhelyeket is kialakítanak.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!