Hétvégén tartották a Károly herceg által is kedvelt rebarbara ünnepét Szászkézden
A már 10 éve létező fesztivált a helybéli nők szervezik, azzal a céllal, hogy az ide érkező vendégeket megismertessék a helyi gasztronómiai sajátosságokkal. A vendégeknek bőségesen volt lehetőségük válogatni a rebarbarából helyben készített dzsemek, gyümölcslevek, savanyúságok és befőttek közül.
A rebarbara édes-savanyú növény, amelyet a Maros megyei Szászkézd területén nagy mennyiségben termesztenek. A helyiek a kézművesvásár és a rebarbara ünnepét Károly herceg egyik erdélyi látogatását követően kezdték el megszervezni, akit a szászkézdiek rebarbara lekvárral kínáltak meg. A brit trónörökösnek pedig állítólag nagyon ízlett, mivel Angliában is nagy hagyománya van a rebarbarából készült desszerteknek. Így a szászkézdiek a rebarbarából készített termékeket külföldön is értékesíteni kezdték.
A rebarbara ünnepén a készítmények egész sorát lehetett megvásárolni, de magát a frissen leszedett növényt is, amelynek betakarításáig azonban még várni kell. A helyiektől a Prima Tv úgy értesült, hogy a tavaszi fagyok miatt a növényt szüretelése csak három hét múlva esedékes. Ennek ellenére azt remélik, hogy az idő javulásával bőséges termés lesz.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom