Idén is lesz Kolozsvár Pride

297

Június 6-12. között szervezek meg idén a Kolozsvár Pride fesztivált – jelentették be a szervezők. A tájékoztatások szerint a tavalyi eseményhez hasonlóan a Pride Románia a Queer Sisterhooddal összefogva rendezi meg az eseményt.

A szervezők a fesztivál programjával kapcsolatban egyelőre nem sokat árultak el. Azt írták, hogy lesz Queer Village, egy biztonságos hely, ahová összegyűlhetnek a résztvevők, ismerkedhetnek és különböző tevékenységeken vehetnek részt. Ezt a helyet kifejezetten azért tervezik, hogy minden queer ember kényelmesen, biztonságban érezhesse magát. Ezen kívül lesznek műhelyek és kiállítások is.

Az idei pride hét témája a Szeretet, jogok, szolidaritás lesz.

„Az elmúlt napokban a szenátus elfogadott egy törvényt, ami a legalapvetőbb jogainkat veszélyezteti. Azért szervezzük meg a Kolozsvár Pride 2022-t, hogy megmutassuk erőnket és szolidaritásunkat, hogy megmutassuk, nem félünk harcolni, és hívjuk a társadalmat, hogy tudatosítsa az LMBT+ emberek előtt álló nehézségeket” – írja tájékoztatásában a Queer Sisterhood Cluj, aki szerint az idei esemény nem csak a sokszínű identitások és a szerelem ünnepe, hanem az összefogás és a nem láthatók támogatásának is ideje is. Állításuk szerint az idei hét díszvendége az ukrajnai LMBT+ menhely koordinátora lesz.

A fesztivál részeként megszervezett felvonulással kapcsolatban egyelőre nem közöltek részleteket, azt írták, ezekért a Pride România, Cluj Pride és Queer Sisterhood Cluj Facebook oldalakat érdemes követni. A felvonulást rendszerint hétvégén szokták tartani, ha maradnak a korábbi évek gyakorlatánál, akkor június 11-én vagy 12-én lehet.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!