Turné

Szomszédnéni: Ha sikerült 23 évig elkormányozni egy humortársulatot, akkor egy ország már nem...
Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc több erdélyi városban is színpadra áll februárban és márciusban a Szomszédnéni For Prezident! humorestjükkel.
Európában turnézhat jövőre a Rolling Stones
A zenekar tavalyi, Hackney Diamonds című lemezét turnéztatja majd, a dátumokat és helyszíneket heteken belül bejelenthetik.
„Erdélyben mondhatom, hogy karióka, ami nagyon jól esik, sokkal viccesebb, mint a filctoll”
Folytatódik a Szomszédnéni Produkciós Iroda erdélyi turnéja. Ennek kapcsán beszélgettünk velük boldogságról, nevetésről és munkáról.
Két rajongója beperelte Madonnát, amiért késve kezdett koncertje miatt későn értek haza
A New York-i koncert 20.30 helyett 22.45-kor kezdődött, a két férfi ezért túl későn ért haza, másnap pedig korán kellett kelniük.
Bálványo(m)k alkonya? Gondolatok Roger Waters budapesti koncertjéről
Waters világpolitikai téveszméket tolmácsolva úgy tesz, mint Mikszáth hőse, Pongrácz István, aki a 19. században is középkori várúrként él. A fáradhatatlan lovag küzdve küzd és árnyékbokszol.
Kövess minket Facebookon is!