Káprázatos a nagypolgári csillogás a váradi Darvas-házból lett szecessziós múzeumban

Játékosan hullámzó növényi vagy geometrikus díszítés, azonnal jókedvre derítő és magával ragadó, lágy, gömbölyded formák. Amikor meglátunk egy szecessziós épületet, veszünk egy mély lélegzetet, és mosolyra húzódnak az ajkaink.

Nem véletlen, hogy Nagyvárad örömmel használja és ragaszkodik a szecessziós város megnevezéshez. Igaz, megvannak hozzá az adottságai, tehát számos szecessziós stílusban felhúzott épület áll manapság is. És rendszeresen jelennek meg olyan híradások, amelyekben Európa legszebb szecessziós városai között említik Nagyváradot, Budapest vagy éppen Barcelona mellett (ez egy 2012-es hír, ez pedig egy 2022-es).

Emődi Tamás nagyváradi művészettörténész szerint nem feltétlen igaz, hogy a városban sokkal több szecessziós épület van, mint Aradon vagy Temesváron. Sőt, Marosvásárhelyen is jelentős számú szecessziós épület van, viszont az tény, hogy arányaiban Nagyváradon nagyon sok van, a belvárosnak adnak egy szecessziós hangulatot.

„Az rendben van, hogy a város brandet csinál ebből, csak akkor ennek a szakmai oldala is rendben kellene legyen. Annak a turistának, aki csak felismer egy szecessziós épületet, ennyi is elég lesz, de ha kulturális turistaként készül és előre olvas, akkor valószínűleg egy kicsit többet vár el, mint amit kap. A város főleg az úgynevezett primadonna épületeket népszerűsíti, mint a Fekete Sas palota, de még számos olyan van, ami megérdemelné a figyelmet, például a színház mögötti két Adorján-ház (az egyik és a másik), amelyeknek ugyanaz a Komor Marcell és Jakab Dezső a tervezői, akik a Fekete Sas palotát és a marosvásárhelyi Kultúrpalotát is megálmodták. A tervezők a legnagyobb magyarországi építészek után következő második vonalba tartoztak. Nagyváradon egyetlenegy Lechner Ödön tervezte ház sincs, de ezek az építészek a rögtön az utána következő ligába tartoztak” – magyarázza az építész.

A Darvas-ház az egyik legeredetibb szecessziós stílusú nagyváradi villaépület, amit a váradi származású Vágó-testvérek (József és László) terveztek egy Darvas Imre nevű faipari vállalkozónak. A bécsi szecesszió geometrikus vonulata által ihletett épület 1910-ben készült el (majd 1912-ben tovább bővítették), és a kor legelegánsabb és legkorszerűbb váradi lakóépületének számított, egy európai színvonalú századfordulós épület volt.

„A Darvas-ház az azonos időszakban felépült budapesti Schiffer-villával rokonítható. Mindkét épületnek egyszerű, letisztult, mértanias homlokzata van, a belsőket viszont népművészeti és természeti ihletésű elemek díszítik. (...) Egységes stílusa a századforduló művészeinek ideálját testesíti meg, a szecesszióra jellemző totális műalkotás és rafinált életvitel művészetének egyik legszínvonalasabb példája” – írja róla a Lexikon. Darvas Imre és felesége, Schutz Margit nem sokáig élvezhették az épület jelentette kényelmet, mert eladták azt, majd nem sokkal később ismét tulajdonost váltott az épület: a 30-as évek elején a Simon-testvérek vásárolták meg, akiktől 1947-ben államosították.

„Másfél évtizeddel ezelőtt merült fel, hogy jó lenne, ha a város megvásárolná az épületet, mert alkalmas lenne a váradi szecesszió megmutatására. Akkor még részben magántulajdonban volt, a város mellett három családnak is volt része benne. Idővel azonban a város megszerezte az egész tulajdonjogát, és néhány évvel ezelőtt megpályázta a felújítását” – magyarázta Emődi. Az épület felújítása 2018 januárjában kezdődött el, és 2020 augusztusában adták át a felújított, szecessziós múzeumnak berendezett épületet.

A felújításáról még a Transindexre írtam egy igen részletes cikket, ezért most elég annyit megjegyezni, hogy igen példásan újították fel. Más korabeli, váradi szecessziós épületekhez képest a Darvas-villában elég nagy számban és jó állapotban maradtak meg az eredeti épületdíszítő elemek, mozaikok, stukkók, vitrálok, vasalatok, asztalosmunkák, kerámiadíszek, amiket most mind-mind eredeti pompájukban lehet megnézni.

Igazából ezek a villa legizgalmasabb részletei, a kilincsektől a fűtőtestek fémből készült takarásáig, a homlokzat eozinos díszszegecselésétől az ólomüvegablakokig, illetve az erkély fehér mázas kerámiából készült női szoboralakjáig minden olyan, mint egykoron. Ezekben a részletekben érdemes elmerülni és belefeledkezni, mert ebben érhető leginkább tetten és érthető meg a 20. század elejének nagypolgári csillogása, és a szecesszióra jellemző totális műalkotás jelleg.

A múzeum megálmodóinak kifejezett célja volt, hogy az épület ne csak egyszerűen a szecessziós stílust mutassa be, hanem a váradi polgárság lakóinak életébe is betekintést engedjen, az érdeklődők megnézhessék, hogy miként éltek a századforduló látványos palotáinak lakói. A családi lakosztály a villa első emeletén található, a múzeumot látogatók most megtekinthetik, hogyan élhették mindennapjaikat a múlt század elején az itt lakók. A nappali pompája egyszerűen lenyűgöző, az urak szobája pedig annyira élethű, hogy még a dohányfüst illatát is könnyen odaképzelheti a betérő, és bőven akadnak ámulatba ejtő részletek a ház úrnőjének szalonjában is. Az időutazás része egy századfordulós konyha, a cselédszoba, illetve a fürdőszoba bemutatása is. A házat évtizedekig birtokló Simon-család tiszteletére a hálószobában meghagyták az eredeti neobarokk és rokokó stílusú bútorzatot, bár ezek stílusban talán a legkevésbé illeszkednek egy szecessziós épülethez.

Az egykori gyerekszobában video mapping segítségével lehet közelebb kerülni a száz évvel ezelőtt élt gyerekek világához.

Ezt a nagypolgári csillogást idézik a múzeum eseményei, illetve tárlatai is, kezdve például a kor divatját bemutató állandó kiállítással a földszinten. Volt már időszakos bemutató parfümökről is, illetve a látogatásunk alkalmával a brassói kalapkészítő műhelyekkel és divatszalonokkal ismerkedhetett a betérő vendég, a keménykalaptól a cilinderig és a koktélkalapokig mindenből kapott egy kis ízelítőt a látogató.

Az alapítók szándéka szerint az egyszeri látogatót valószínűleg ámulatba ejti a múzeum, sőt másodjára betérve is kapunk olyan részleteket, amire először nem sikerült rácsodálkozni. A múzeum egyetlen hiányossága, hogy a látványosságok mellett alig reflektál a városra, ahol ez az épület elkészülhetett, és azokra a folyamatokra, amelyek eredményeképpen Nagyváradot manapság az önkormányzat szecessziós jelzővel társíthatja.

„Szeleteket mutat a nagyváradi szecesszióból. Van szó a Vágó-testvérekről, illetve az épület egykori tulajdonosairól, de nem nyújt egy jól érthető, általános képet arról, hogy mi a váradi szecesszió – ahhoz egy szintetizálóbb, állandó kiállításra lenne szükség. Az épület elég nagy ahhoz, hogy könnyen ki lehessen békíteni a berendezést bemutató tárlatot a város szecessziós történetét bemutatóval, az udvaron, a manzárdban vagy akár a pincében is ki lehetne alakítani egy ilyen részleget” – magyarázta Emődi, aki azt is hangsúlyozta, ezzel együtt is örül, hogy létrejött ez a múzeum, illetve nagyon jó az is, hogy pont ebben az épületben kapott helyet.

A Darvas-ház ezzel együtt is a Nagyváradra látogatók egyik kötelezően megnézendő látványossága (a korábban már bemutatott vár mellett), ahol megérezhetjük a huszadik század elejének kedvelt stílusirányzatát.