Felfedeztük a Romániában egyedülálló, frissen felújított nagyváradi várat, amely sokáig a helyiek elől is rejtve volt

2022. május 21. – 14:14

Felfedeztük a Romániában egyedülálló, frissen felújított nagyváradi várat, amely sokáig a helyiek elől is rejtve volt
A nagyváradi vár főbejárata a Bethlen-bástya melletti kazamatából fényképezve – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

A történelme során ostromolták már az oszmánok, harcoltak érte a Habsburgok és a román katonaság is évtizedekig használta, most viszont nekünk is sikerült bevenni. Igaz, mi nem ágyúval vonultunk ellene.

„Ha harminc évvel ezelőtt megkérdeztük volna az átlag nagyváradiakat, akkor az is lehet, tízből hat még azt sem tudta volna, hogy hol is van a vár. Valahogy nem szerepelt ez az épületegyüttes a váradiak köztudatában”

– magyarázta Emődi Tamás építész, művészettörténész, akit a vár kutatójaként és a felújításban részt vállaló szakemberként kerestünk meg, hogy mutassa be a mai Erdély legnagyobb olaszbástyás rendszerű várát. A szakember szerint mára már megváltozott a helyzet, a helyiek ismerik a várat, ami az elmúlt évtizedben lassan egy állandó rendezvény helyszínévé vált a városnak. Tartottak már benne városnapokat, várnapokat, népművészeti vásárokat, sőt a világjárvány kitörése előtti években a Szent László Napok helyszíne is a vár volt. Amikor ott jártunk, épp egy diákoknak szervezett iskolabemutató vásár résztvevőit kerülgettük.

Nem meglepő, hogy néhány évtizeddel ezelőtt alig ismerték a helyiek Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb, illetve egyik legjobb állapotban megőrzött várát, hiszen alig járhattak benne – legalábbis olyan nagyváradiak biztosan nem, akik még emlékezhettek rá a régi időkből.

Emődi Tamás vezetett körbe minket a várban – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Emődi Tamás vezetett körbe minket a várban – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Egy rövid vártörténet mindenképp szükséges, mert különben nehéz lesz megérteni a későbbi utalásokat. Buda pasasági székhellyé válása (1541) és Temesvár eleste (1552) után vált szükségessé hadászati szempontból, a kor követelményeinek megfelelő erőd felépítése Váradon, a középkori püspökvár helyén.

A 16. század közepén ugyanis még állt a Szent László király idején épített székesegyház, de már nem templomként használták. A reformáció elterjedésével 1556-ban megszűnt a püspökség, 1557-ben pedig megalakult a Váradi Főkapitányság a fejedelemség nyugati határainak, valamint a váradi várbirtoknak a védelmére. Az olasz hadmérnökök által tervezett, ötszög alaprajzú, újolaszbástyás, sáncokkal övezett, késő reneszánsz épületegyüttest 1569-ben kezdték el építeni, és a várfal 1619-ig el is készült. A belső ötszögű várkastélyt 1619-1650 között építették. Az Oszmán Birodalom hadserege 1598-ban és 1660-ban is megostromolta a várat, sőt, 1660 augusztusában sikerrel is jártak, amivel elkezdődött a vár történetének 32 éves hódoltság időszaka.

A Habsburgok igen hosszúra nyúlt ostrom után, 1692-ben foglalják csak vissza az épületegyüttest. A vár új urai még tartanak a törökök visszatérésétől, és hadászati létesítményként fejlesztik tovább. Ebből a korból származik a mai belső épületek jelentős része. A hadászati szerepe csak az 1700-as évek végére szűnt meg teljesen, de utána is a katonaságé maradt, kaszárnyaként használták. Az 1918-as hatalomváltás után is a katonaságé maradt, sőt az 1989-es forradalom után is közel egy évtizednek kellett eltelnie, mire a hadsereg végleg kivonul a várból.

1998-ban adja át a hadügyminisztérium a várat a helyi önkormányzatnak. Az első években még csak tervezik a helyreállítást, ami a 2004-es Európai Uniós csatlakozással vált realitássá. 2007-ben jelent meg az első finanszírozási csomag, abban pályáznak először a vár felújítására, és nyertek is. Itt lehet megnézni, hogy mennyire romos állapotban volt a vár a felújítás előtt.

„Először a várkastélyon kívüli barokk kaszárnyaépületeket újították fel, amelyek egyébként sokkal értéktelenebbek, csak könnyen funkciót tudtak nekik adni. Nem a bástyákkal kezdték, amik a legrosszabb állapotban voltak, bár igazából a legnagyobb értéket képviselik, mert az csak közvetettebb módon eredményezett volna turizmust” – meséli az akkori felújítás folyamatáról Emődi Tamás. Mostanra már a belső épületek mindegyikét helyreállították.

A bástyák helyreállításának tervezése 2016-ban kezdődött el, és idén tavasszal adták át hivatalosan az első két restaurált bástyát, az építtető Bethlen Gábor után Bethlen-bástyának nevezett délnyugatit, valamint az északnyugati Csonka bástyát. Ezzel azonban még korántsem ért véget az épületegyüttes teljes restaurálása. Jelenleg épp az országos helyreállítási tervben (PNRR) pályáznak a még romos bástyák rendbetételére.

Az egykori kastélyépület nyugati szárnya – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Az egykori kastélyépület nyugati szárnya – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Sétánk kezdetekor az egykori kastélyépület nyugati szárnya előtt állunk, ahová a városközpont irányából érkeztünk a vár főbejáratán keresztül. A felújítási munkák ütemének megfelelően először mi is a belső várkastélyt néztük meg. A palotába való bejutás eredetileg nem a főbejárat tengelyének a meghosszabbításában volt, hanem meg kellett kerülni délről az épületet. Ezt a kastélybejáratot az osztrákok alakították ki, amikor a saját barokkos ízlésüknek és a kor hadi követelményeinek megfelelően átalakították a várat. Az ötszögletű reneszánsz palota itt fedezhető fel a legjobb formájában, felújítás során az eredeti kőkeretes ablakok mintájára készített másolatokkal egészítették ki, illetve jelölték az osztrák ráépítést is.

Jelenleg vártörténeti múzeum működik a nyugati szárnyban, de mielőtt bemennénk megnézni a régészeti feltárások legizgalmasabb részleteit, tegyünk egy rövid kitérőt az épület belső udvarán, az egykori székesegyház helyén, ahol manapság két szimbolikus sírhely jelzi, hogy ott temették el Szent Lászlót, illetve a lovagkirály középkori kultusza miatt nyughelyéül Nagyváradot választó Luxemburgi Zsigmondot.

„A színvonalat tökéletesen mutatja, ahogy egy szakrális sírhelyet egy raklapokból összeeszkábált ülőalkalmatossággal társították. Vannak jó, a turisták által is értékelhető megoldások, de a dolgok szcenírozásában jelentkeznek hiányosságok”

– hozza fel példaként Emődi, amikor arra kérjük, hogy értékelje, mennyire lehet izgalmas egy, a városba látogató turistának a felújított vár. Látványosabb is lehetne, teszi még hozzá, mert a „bemutatás szintje elmarad az elvárható közép-európai szinttől”.

Szent László király jelképes sírhelye – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Szent László király jelképes sírhelye – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A várkastély udvarán tulajdonképpen az egykori székesegyház helyén állunk, a felújítást megelőző régészeti feltárások során részben sikerült is feltárni. Az udvaron jelzik is az alapozásokat, amelyek az ásatások során előkerültek.

A várkastély udvara – Fotó: Tóth Helga / Transtelex A várkastély udvara – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A várkastély udvara – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A mostani felújítás turista szempontból talán leglátványosabb része, hogy feltárták az egykori székesegyház nyugati részének alapjait, bejáratát és járószintjét, amit meg is lehet nézni. A fejedelmi várkastély ugyanis részben ráépült a székesegyházra, a falai befutnak a manapság múzeumként használt épületrészbe.

„Amikor az uniós helyreállítási projekt folyt, egy helyen beszakadt a folyosó, amikor elkezdték bontani, s előkerült egy barokk kori lejárat, amit feltártak. Kiderült, hogy az egész folyosórész alatt a székesegyház alapjai találhatók” – magyarázta Emődi véletlennek köszönhető felfedezésről.

A székesegyház feltárt bejárata, a kapuzat nyomai még egyértelműen felfedezhetők – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A székesegyház feltárt bejárata, a kapuzat nyomai még egyértelműen felfedezhetők – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Tudományos szempontból a helyreállítási munkákat megelőző kutatások legizgalmasabb hozadéka, hogy előkerült egy kora román kori templomnak az alapozása.

„Amikor kiderült, hogy a székesegyház befut a termekbe, rávettük a megrendelő városi adminisztrációt, engedje meg, hogy tovább kutathassunk még három teremben. Itt került elő annak a templomnak az alapozása, ami a 14. század elejétől egy társaskáptalani templommá vált, és amiről az oklevelek alapján eddig is lehetett tudni, hogy létezett. A székesegyház délnyugati sarkában, mindössze két és fél méter távolságra volt tőle. A román kori templomnak egy félköríves apszisa volt, amit egy poligonális szentélyzáródás váltott fel. Ezeknek a bemutatása is az állandó kiállítás része, ezt végül is elég tisztességesen sikerült bemutatni. Izgalmas lett volna a folytatását is kutatni az udvaron, de az uniós projekt keretében ott már le volt burkolva az udvar, már nem lehetett hozzányúlni” – magyarázta a szakember. És ezzel a felújítással kapcsolatos állandó kihívások is érzékelhetővé váltak, mert a régészeti feltárásokat általában minimalizálni szeretnék, mivel sok esetben fölösleges pénzkidobásként tekintenek rájuk. Emődi szerint ez nem csak Nagyváradon van így, hanem sajnos sok helyütt jellemző.

Egy családi kripta nyomai is felfedezhetők az egykori román kori templomban – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Egy családi kripta nyomai is felfedezhetők az egykori román kori templomban – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Az egykori fejedelmi várkastélyból tulajdonképpen három tér maradt meg látványosabbnak. Az egyikben 17. századi első feléből származó falképek láthatók, és ilyenből is elég kevés van az országban, míg egy másikban szintén abból a korból származó stukkók maradtak fenn. Ilyet még ritkábban látni manapság Erdélyben.

„Ahol nem verték le korábban az egykori vakolatot, és most alaposan kutatják, ott jellemzően kiderül, hogy vannak ehhez hasonló falfestmények. Majdnem minden reneszánsz kastélyban voltak ilyen festmények, az utóbbi években például az egykori gyulafehérvári fejedelmi palotában, a bükkösi Kemény-kastélyban valamint a keresdi Bethlen-kastélyban is előkerültek. Itt inkább az a bánatunk, hogy a kutatás során szinte egyáltalán nem találtunk eredeti vakolatréteget, csak az osztrák korból”.

Latin közmondásokat, illetve az évszakok allegóriáit örökítették meg a falképeken – Fotó: Tóth Helga / Transtelex Latin közmondásokat, illetve az évszakok allegóriáit örökítették meg a falképeken – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Latin közmondásokat, illetve az évszakok allegóriáit örökítették meg a falképeken – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Ezeket a díszes termeket egykor reprezentatív térként, ún. sala terrena-ként használták a fejedelmek, akik ugyan nem Nagyváradon székeltek, de Váradon is töltöttek időt, főleg Bethlen Gábor, illetve a két Rákóczi György. Emődi szerint nem is ez volt a fejedelmi rezidencia fő szárnya, hanem az, amit már 1882-ben lebontottak, majd a helyén kaszárnyaépületként újra felépítettek. „Az lett volna a legizgalmasabb épület. Itt bejárat sem volt, mert azt egy szobából alakították ki az osztrákok” – tette hozzá.

Szintén az 1630-40-es években készültek a másik teremben látható mitológiai és valóságos állatokat mintázó stukkók.

„Ez a terem ki volt csempézve, amikor a katonaságtól megörökölte a város. A stukkók állapotáról korábban nem is nagyon lehetett tudni. Igaz ugyan, hogy a katonaság az 1970-es években egyszer beengedett terembe két kolozsvári művészettörténészt, Kovács Andrást és Mircea Tocát, ők lefotózták és publikálták a létezésüket, de utána nem láthatta senki egészen addig, amíg nem történt meg az uniós helyreállítás” – magyarázta a stukkókról Emődi.

Képzeletbeli és valós állatok stukkóival díszített terem – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Képzeletbeli és valós állatok stukkóival díszített terem – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Az uniós pályázat egyik feltétele, hogy nem lehet olyan funkciót kialakítani, ami nettó profitot hoz, ezért mindenfélét kitaláltak az illetékesek, ami ennek a kritériumnak megfelel. A nyugati szárny nagy része a már részben bemutatott múzeum lett, de a nagyváradi egyházak is kaptak egy-egy termet, hogy tárlatot alakítsanak ki benne. A képzőművészeti szövetség kapta egy másik részét a palotának, bár Emődi szerint nem igazán alkalmasak a terek arra, hogy képeket aggassanak ki, mert egészen alacsonyról indul a termek boltozata. A külső épületek egy részében kézműves műhelyek kaptak helyet, ahol nem csak megnézni lehetett, miként dolgoztak egykor a mesterek, hanem adott esetben vásárolni is volt lehetőség. Ezeknek a profilja elég jól illeszkedett a vár funkcióihoz.

A felújítás első hullámának esetében viszont már lejárt az EU-s pályázatban meghatározott határidő, így egy profitorientáltabb szabályzatot alakítottak ki, aminek az alig jövedelmező kézműves műhelyek például már nem nagyon tudnak megfelelni. Ezért épp átalakulóban a vár kínálata, és inkább a vendéglátás felé terelődik a hangsúly.

„Nem lenne baj, ha egyensúlyba kerülne a vár kulturális célú és vendéglátói kihasználtsága. Egy vár nem vendéglők sorozata kellene legyen, de az nem baj, ha akár több is van belőle. Kell mellé viszont múzeumi vagy bármi más olyan funkció, amit elvár egy ilyen helyen az ember. Ha egy külföldi idejön várat látogatni, akkor nem feltétlenül két korsó sörért teszi”

– érvelt a művészettörténész. Azt is hozzátette, hogy az éttermek esetében a legnagyobb probléma, hogy nincs egész évben forgalom. Ha nincs olyan idő vagy nincs rendezvény, akkor a helyiek sem járnak feltétlen ki a várba. Bár az is tény, jegyzi meg, májustól szeptember végéig elég sok a rendezvény. „Nincs igazán jól kihasználva és rendesen végiggondolva a vár menedzsmentje” – jegyezte meg összefoglalva a helyzetet.

Pozitív példaként említi viszont egy kenyérmúzeum létrehozását, amelyről szintén lehetett hallani, és egy olyan cég kapná meg, akik amúgy a városban is színvonalas körülmények között árulnak izgalmas kézműves kenyereket. „Ez valamilyen szinten kötődik is várhoz, mert van egy olyan épület, ahol háromszáz éven keresztül pékség volt. Ahogy az osztrákok ide betették a lábuk, nyitottak oda egy pékséget. Ráadásul a pékség kemencéi részben meg is maradtak, tehát bemutathatók” – magyarázta.

Balra a korábbi kézműves műhelyek épülete – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Balra a korábbi kézműves műhelyek épülete – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A vár rendbetételének leglátványosabb elemei a bástyák felújítása. Ezek közül kettő, a Csonka- és a Bethlen-bástya már elkészült, háromra (Királyfia, Aranyos és Veres) most pályáznak.

„Az 1574-ben épült – tehát a koraik közül való – Csonka bástya volt az egyik legelső, ahol még a 2000-es évek második felében funkciót hoztak létre. Azt találta ki akkor a megyei tanács, hogy egy nyári színházat alakít ki benne. Erre alkalmas is, hiszen ezek úgy készültek, hogy előbb felépítették a falakat, majd a köré ásott sáncból származó földdel elkezdték ezeket feltölteni, hogy a tüzérségi támadásnak jobban ellenálljanak. Ezért egy arénához hasonló volt a kialakításuk. Ilyen értelemben jó ötlet volt, hogy a Csonka bástyába egyfajta arénát képzeltek el” – mondja Emődi, aki szerint leginkább az a probléma a kialakított helyszínnel, hogy túl kicsi. Egy szimfonikus zenekar például már nem fér el rajta, és a közönség sem tud olyan nagy számban részt venni, mint a kőszínházban egy nagytermi előadáson.

A legkisebb, Csonka bástya. A felújítás során 3-4 méter magas földréteget távolítottak el – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A legkisebb, Csonka bástya. A felújítás során 3-4 méter magas földréteget távolítottak el – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Izgalmas részlete a bástyák történetének annak megértése, hogy miként funkcionáltak. Az úgynevezett fülesbástyák nyakában felépített kazamatákban ágyúállásokat alakítottak ki, ahonnan pont a szomszédos bástyára támadó ellenséget lehetett oldalazva lőni úgy, hogy közben a bástya „fülei” által ők tulajdonképpen védve voltak, tehát a tüzérállásokat nem tudták az ostromlók lőni. Ha az ellenség nekitámasztotta volna a létráját a várfalnak, akkor már nem szurkot kellett önteni a nyakukba, mint Egerben, hanem egyszerűen csak odalőttek egy agyúgolyót, ami elvitte a támadókat. Egyszerűbb lesz megérteni, ha kívülről látjátok az egyik bástyát. Például a Csonkát, ami egyébként gyenge láncszemnek számított.

Jól látszanak a kazamaták védett lőállásai – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Jól látszanak a kazamaták védett lőállásai – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Emődi elmondása szerint a felújítás során az is szempont volt, hogy ne mindent „tökéletesen” állítsanak helyre, hanem észrevehető legyen, hogy ezeket az építményeket meggyötörte a történelem.

„Ha mindent kiegészítettünk volna, akkor ez egy 2021-es fal lett volna, nem egy középkori. Ami statikailag problémás volt, azt konzolosan támasztottuk alá, hogy ne romoljon tovább az állapota. A Csonka bástyát minden ostromban szétlőtték, az 1598-as, az 1660-as és az 1692-es ostrom során is rengeteget lőtték, mert kicsi és gyenge volt. Az éle például teljesen szét volt robbantva, azt pótolnunk kellett”

– mesélte róla. Az épületegyüttes konkrét vár részéhez egyébként már alig adtak hozzá az osztrákok. Ugyan a 18. századi tüzérségi feltételeinek megfelelően részben átalakították, de a várfalak jelentős részben eredetiek. Ilyen Habsburg-kori átalakítások a képen is látható lőállások.

A bejárat másik oldalán található Bethlen-bástyának pont ellentétes a története, mint az előbb bemutatott Csonka bástyának. A legkésőbb készült el és a legnagyobb, tehát szinte soha nem is támadták komolyabban, mert kívülről is bevehetetlennek tűnt, így a legjobb állapotban maradt meg.

„Vastagabb és masszívabb volt, mint az összes többi, és ezért nem is nagyon ostromolták. 1660-ban, amikor a törökök elfoglalták a várat, ez a bástyát szinte egyáltalán nem érte jelentősebb kár. A Királyfia az egyik legrosszabb állapotú bástya, ott nem fogjuk tudni azt csinálni, hogy szépen minden hiányt kiegészítünk, mint azt a Bethlen esetében tettük. Ez szinte az eredeti állapotára lett visszaállítva” – jellemezte a felújítást.

A Bethlen-bástyán még ott az építésének emléket állító eredeti emléktábla, illetve egy stilizált Bethlen-címer. Utóbbi nem eredeti, hanem egy helyi képzőművész alkotása, de a leírásokból lehet tudni, hogy eredetileg is volt ott egy címer – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A Bethlen-bástyán még ott az építésének emléket állító eredeti emléktábla, illetve egy stilizált Bethlen-címer. Utóbbi nem eredeti, hanem egy helyi képzőművész alkotása, de a leírásokból lehet tudni, hogy eredetileg is volt ott egy címer – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A Bethlen-bástya a felújítás előtt egy gondozatlan terület volt, összevissza növő vegetációval. Innen is eltávolították a 18-19. századi földrétegeket, és füves parkot alakítottak ki benne. A város eredetileg barokk parkot szeretett volna, de a bukaresti műemléki bizottságban azt nem hagyták jóvá, mondván, a bástyában soha nem volt park. Csak azt engedték, hogy pázsitos terület legyen.

A palota és a körülötte lévő várépületek a Bethlen-bástyából fényképezve – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A palota és a körülötte lévő várépületek a Bethlen-bástyából fényképezve – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A nagyváradi várral kapcsolatban gyakran hallható történet, hogy a Ceaușescu-korszakban igazából el akarták takarni, ezért óriási blokkokat építettek elé, és így fordulhatott elő, hogy három évtizeddel ezelőtt még a váradiak is alig tudtak róla. Emődi szerint nem egyértelmű az elrejtési szándék.

A Bethlen-bástya füves parkja, háttérben a kilátást rontó tömbházakkal – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A Bethlen-bástya füves parkja, háttérben a kilátást rontó tömbházakkal – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

„Egyszerűen arról volt szó, hogy a történelmi városközpontok helyett majdnem minden erdélyi városban létrehoztak egy új városközpontot. Itt ez volt kézenfekvő, hogy a vár bejárata előtt alakítják ki, mert itt volt elég nagy tér neki. Előbb két tömbházat építették fel, de a két ”blokk„ között még szabadon maradt a vár bejárata és a városközpont közötti tengely. Csak 1990-ben kezdték el építeni az ortodox katedrálist, amikor még nem létezett hatékony műemléki törvénykezési keret, és kihasználták a lehetőséget” – magyarázta. Ugyanakkor úgy véli, hogy valóban rontja a helyszín monumentalitását az, hogy pont a megközelítési irányból épületeket húztak fel elé, de azt is megjegyzi, hogy rengeteg európai – főleg olasz – városban látható hasonló, utólagos újkori beépítettség.