
Orbán Viktor szombaton tartja hagyományos programadó beszédét Tusványoson. A volt miniszterelnök az utóbbi években rendre itt fogalmazta meg pártja céljait, idén azonban egy egészen más hangulatú rendezvényen kell irányt mutatnia a politikai közösségének. Tusványos eddig a fideszes holdudvar kiemelt nyári eseménye volt, idén azonban a párt több vezető politikusa, például Gulyás Gergely is kihagyta a rendzvényt, és a Tisza Pártból sem ment el senki a szabadegyetemre. Közben az Orbánhoz hű fideszesek továbbra is azt várják, hogy itt kapnak iránymutatást. Pócs János, Bayer Zsolt, Kósa Lajos és Bóka János már a helyszínen, élőben követjük Orbán Viktor beszédét.
Cikkünk folyamatosan frissül!
Erdély multikulturalizmusáról beszélve Tőkés László a magyarlakta területek demográfiai változásairól fejtette ki véleményét. Ezután mindenkit arra kért, hogy egy perc néma csenddel a magyar kisebbségért, és a demográfiai válságot átélő román társadalomért is.
A regionális politikával kapcsolatban azt is megjegyezte: „Joggal vetődik fel bennünk a kérdés, hogy magyar közösségünk belső önrendelkezése miért számít tabutémának országunkban?”
Tőkés László református lelkész mond elsőként beszédet. Megemlítette, hogy kilakoltatták a rendházából Anzelm atyát Nagyváradon, hozzátéve, hogy kiállnak a premontrei apát mellett.
Németh Zsolt reagált a rendezvény megváltozott helyzetére is, szerinte „Tusványos nem lehet ellenzékben”, és várnak mindenkit továbbra is, aki képes a kulturált vitára.
Németh Zsolt szerint beszélni kell április 12-éről. „Helyzet van” – jegyezte meg. És helyzet van szerinte Romániában és a világban is a háborúk miatt. Megköszönte a támogatást mindenkinek.

A külhoni magyar vezetők, egyházi vezetők és nemzetközi vendégek mellett Németh Zsolt külön is köszöntötte Semjén Zsoltot, Nacsa Lőrincet és Bóka Jánost.
A színpadon Németh Zsolt gratulált a tusványosi közönségnek, hogy fel tudtak kelni a délelőtti Orbán-Tőkés-Németh koncertre.
Nagy taps fogadja a színpadra lépő Orbán Viktort, Németh Zsoltot és Tőkés Lászlót. Még a nap is kisütött.

Nem a VIP-szektorban, hanem az annál hátrébb lévő rész első soraiban van Szabó József zenész, volt tanár, a sepsiszentgyörgyi Harmónia ifjúsági kamarakórus alapítója. Szabót kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt összesen 4 év és 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte márciusban első fokon a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Kis csúszás van a programban. Nagyon sokan még nem értek be, mert többszörös ellenőrzésen kell átesni. Az előzetes internetes regisztráció után egy QR-kóddal lehet átvenni a karszalagot, majd egy másik ponton átvizsgálják a hátizsákokat, és a színpad előtti résznél pedig egy névsor alapján nézik, hogy ki mehet be. A közönség türelmesen várja Orbán Viktorékat. Van, akinek a kezében már sör van, más a Csülök Királyból szerzett korai ebédet, de a legtöbben kávéért, vízért állnak sorba a büféknél.

Gyülekeznek a vendégek, Bölöni László erdélyi futball-legenda mellett Tuzson Bence és Bányai Gábor is várja már a beszédet.
A Fidesz kampányfőnöke, Orbán Balázs még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy mentegetőzne a Fidesz választási eredménye miatt. A politikus szerint továbbra is Orbán Viktorra van szükség a párt vezetőjeként.
Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője is megérkezett. Gulyás Gergely nem jött Tusványosra, az ő programját pár nappal ezelőtt törölték.

A Transtelex videóriportban kérdezte a helyszínen fesztiválozókat, hogy szerintük helye lett volna-e Magyar Péternek Tusványoson, és arról is, hogy egy Orbán–Magyar vita erősítette vagy éppen szétfeszítette volna a rendezvény hagyományos kereteit.
Úgy tűnik, elsiettük azt a kijelentést, hogy Orbán tusványosi beszéde alatt mindig süt a nap. Néhány perccel a program kezdete előtt beborult, feltámadt a szél, és nem kizárt, hogy pillanatokon belül elkezd esni az eső. Azt továbbra se lehet mondani, hogy óriási tömeg lenne, de folyamatosan érkeznek még az emberek.
Navracsics Tibor a Telexnek arról beszélt Tusványoson, hogy rendszeresen beszélget Orbán Viktorral és azt reméli, hogy most van lehetősége befolyásolni a Fidesz irányát, viszont úgy látja, hogy a megújulás csak a pártot évtizedek óta irányító Orbánnal lehetséges.
Az imént futott be a VIP-be Pócs János, nagy tapsot kapott a parlamentben előszeretettel videózó fideszes képviselő, a közönségből többen is kezet akartak fogni vele.


„Az idei kampány, nem tudok más szót használni rá, penetráns volt” – kritizálta a Fideszt az egyik tusványosi beszélgetésen L. Simon László, korábbi kulturális államtitkár. Szerinte ez a kommunikáció egyenesen a 2026-os bukásig vezetett.
A volt miniszterelnök a Fortuna Hotelben készült a beszédére, ahol ott volt vele Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Nagy János, Orbán Viktor személyi titkára, valamint a volt miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is.
Húsz perccel a program kezdete előtt azt lehet mondani, hogy kevesebben vannak, mint a korábbi években. A színpad előtti, körbekordonozott VIP-részre is kevesen érkeztek meg. Ott van már Kósa Lajos, Bayer Zsolt, Szalai Piroska, sőt, a Mandiner munkatársának, Kohán Mátyásnak is oda szól a jegye.

A volt egészségügyi miniszter az egyik panelbeszélgetés vendége volt, ahol azt mondta, nagyon sok változás volt a Fideszben három hónap alatt, és látszik, hogy jön valami újdonság. „Holnap a főnök mond egy nagyon jó beszédet, azt mindenki figyelje, mert erre vártunk már régóta, hogy kapjunk egy iránymutatást. Ez most meg fog történni. ősszel még ráteszünk egy lapáttal, szerintem a track jó” – mondta Takács.
„Csak jót! Olyan lesz, mint szokott lenni” – válaszolta a VIP-részre siető Tessely Zoltán arra a kérdésünkre, hogy milyen beszédet vár Orbán Viktortól. Tessely 16 évig volt a Felcsútot és Hatvanpusztát is magába foglaló Fejér 3-as vármegye választókerületi képviselője, de idén áprilisban ő is kikapott a Tisza Párt jelöltétől. Ennél többet nem kívánt most mondani, de szerinte érdemes visszanézni Orbán korábbi beszédeit.
Bayer Zsolt is már a helyszínen, az imént jött szembe, de továbbra sem akar nyilatkozni a Telexnek.

Háromnegyed órával a hivatalos program kezdete előtt már sokan gyülekeznek a nagyszínpad előtt, de azt azért túlzás lenne állítani, hogy megtelt a helyszín. Tavalyhoz hasonlóan most is három részre osztották a teret: közvetlenül a színpad előtt ülhetnek a meghívott VIP-vendégek, akiknek névre szóló helyük van. A körbekordonozott részen kívül áll a regisztrált közönség, és nagyjából a tér felénél áll egy újabb kordon. Mögötte már csak néhányan lézengenek. A fesztivál területére csak biztonsági ellenőrzés után lehet bejutni, a táskákat is átnézik, de idén valamivel kisebb a rendőri készültség, mert nem volt arról hír, hogy romániai nacionalisták akarnák megzavarni a rendezvényt, mint korábban többször.

Orbán Viktornak ismét szerencséje van: szerdán még esett az eső, és nagy sár volt a fesztivál területén. Aztán csütörtökön a Fidesz elnöke hozta magával a jó időt, és most is a tűző napon állva kénytelen végighallgatni a közönség a beszédét.
Úgy tűnik, valamivel kisebb az idei büdzsé, a korábbi évekkel ellentétben a szervezők most nem osztogattak fehér, Tusványos feliratú kalapokat a résztvevőknek. Sokan készültek sapkával, szalmakalappal, amire szükség is lehet, mert jó két órás lesz az esemény.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom