Orbán Viktor: Az európai politika összeomlott

940

„Oroszország más, mint aminek láttuk, és más, mint aminek láttatták velünk. Oroszország gazdasági életképessége kiemelkedő” – folytatta Orbán Viktor. Az uniós szankciók szerinte nem működnek a valóságban, hiába ígérték ezt Brüsszelben. „Mindenkinek van egy terve, amíg szájon nem vágják” – idézte Mike Tysont. Mire értette ezt? Oroszország alkalmazkodott a szankciókhoz a 2014-es krími válság óta, és felkészültek arra, hogy önállóan is tudjanak működni. Orbán hamisnak tartja, hogy Oroszország neosztálinista autokrácia lenne. Ő azt tapasztalta, hogy nagy technikai, gazdasági és társadalmi rugalmasságot mutat az ország.

„Az európai politika összeomlott. Európa feladta saját érdekeinek védelmét. Európa nem tesz mást, mint az USA demokrata párti külpolitikáját követi feltétel nélkül, akár önsorsrontás árán is.” A szankciók versenyképtelenné tették az unió gazdaságát, és ezzel behódoltak az USA-nak szerinte.

Az európai politika azért is omlott össze, mert korábban az unió központja a Párizs-Berlin-tengely volt. A háború óta azonban megkerülhetővé vált ez az erőközpont, és a London-Varsó-Kijev-tengely lett a meghatározó. A hatalmi centrumok megváltoztatása nem új gondolat Orbán szerint, „ez egy régi lengyel terv”.

Lengyelország úgy akart kiszabadulni a németek és oroszok nyomásából Orbán szerint, hogy behívta az amerikaiakat, az USA európai támaszpontja lett. Lengyelország ezért a stratégiáért adta fel a francia-német-tengelyt elfogadó V4-stratégiát is.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!