Orbán Viktor privát levelet írt az EU vezetőinek, hogy nyissák újra a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal

2024. július 16. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor privát levélben azt írta az Európai Unió vezetőinek, hogy Donald Trump béketárgyalásokat fog kezdeményezni Oroszország és Ukrajna között, ha megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztást, a tárgyalásokhoz pedig „jól megalapozott tervei” is vannak, értesült a Financial Times. A lap szerint Orbán a levélben arra hivatkozik, hogy ezt Trump a nemrég lefolytatott beszélgetésük során árulta el neki.

A miniszterelnök szerint ez azt jelenti, hogy az EU-nak újra kell nyitnia a közvetlen diplomáciai kommunikációt Oroszországgal, és magas szintű tárgyalásokat kell kezdeményeznie Kínával az ukrajnai háború békés megoldása érdekében.

Orbán a levélben azt is leírta, hogy a közelmúltban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélései alapján az általános megfigyelése az volt, hogy „a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben radikálisan fokozódni fog”. Az FT szerint a levelet azután küldte a miniszterelnök, hogy Moszkvában és Pekingben is tárgyalt.

Orbán Viktor az utóbbi két hétben négy országba látogatott el: először Volodimir Zelenszkijjel találkozott Kijevben, majd ellátogatott Moszkvába is, ahol az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal beszélt. Ezután Pekingbe repült, ott Hszi Csin-ping kínai elnök fogadta a magyar kormányfőt. A következő állomás a washingtoni NATO-csúcs volt, ahol kezet fogott Joe Bidennel, de a Floridában tartózkodó Donald Trumppal is találkozott, akit két nappal később lőttek meg pennsylvaniai választási gyűlésén.

A miniszterelnök több alkalommal posztolt az utakról képeket az elnökségi logóval, Moszkvában pedig Vlagyimir Putyin arról beszélt a találkozójuk utáni sajtótájékoztatójukon, hogy szerinte Orbán az uniós elnökség képviseletében járt ott, amit a magyar kormányfő nem cáfolt helyben. Ez az Európai Unió vezetői széles körű körében felháborodást okozott. Az Európai Bizottság szóvivője hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy a testület csak alacsonyabb szinten képviselteti magát a magyar elnökség által szervezett informális tanácskozásokon, és biztosi kollégium sem fog Budapestre utazni. Eric Mamer ezt a magyar elnökséget indító eseményekkel indokolta.

A levéllel kapcsolatban megkerestük Havasi Bertalant, a miniszterelnök szóvivőjét, és megkérdeztük tőle: meg tudja-e erősíteni, hogy született ilyen levél, az FT értesülései a tartalmáról igazak-e, illetve hogy hogyan fogadta a levelet az EU vezetése. Amint válaszokat kapunk, frissítjük a cikket.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!