Orbán: A bukmékerek a magyar sikerre fogadnak
Orbán azt javasolta a közönségnek, hogy csukják be a szemüket, és képzeljék maguk elé a 2019-es évet. Az infláció 3 százalék volt, a költségvetési hiány 2 százalék alatt állt, az államadósság folyamatosan csökkent, 21 ezer új lakást építettek, 90 ezer gyermek született. Orbán szerint erre az útra kell visszakapaszkodni 2024-ben.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
„A bukmékerek a magyar sikerre fogadnak” – jelentette ki. Ez azonban szerinte nem lesz sétagalopp, Nagy Márton előtt komoly feladat áll.
Friss bejegyzések
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom