Átszervezik a Soros alapítványt, az EU-n kívülre fognak fókuszálni

2023. augusztus 14. – 13:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Soros György által alapított Open Society Foundations (OSF) szinte teljesen kivonul az Európai Unióból – tudta meg a Szabad Európa. Döntésüket azzal indokolták, hogy az Európai Unió intézményei és kormányai sokat költenek azokra a témákra, amikkel az OSF is foglalkozik, ezért ezentúl a világ más pontjaira fókuszálnak, ahol hatékonyabb lehet a működésük.

Múlt pénteken minden olyan magyarországi szervezet levelet kapott az intézménytől, amely részesül a Nyílt Társadalom Alapítványai támogatásából, a magyar partnerszervezetek ebből értesülhettek arról, hogy a szervezet lényegében megszünteti tevékenységét az Európai Unióban, és a világ más részeire helyezi át a forrásait.

A levélben idézik az igazgatótanács döntéséről szóló tájékoztatót is, e szerint az OSF vezetése „radikális stratégiai irányváltásról döntött”, annak érdekében, hogy a szervezet forrásai a lehető legnagyobb hatást tudják elérni. Így az OSF Európai Unión belüli tevékenységének „nagy része” megszűnik, és az eddig Európába szánt forrásokat a világ más részeire összpontosítják, míg az európai erőforrások „rendkívül korlátozottak” lesznek.

A döntést azzal indokolták, hogy az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok, a szabadság és a sokszínűség témáira, ezek pedig épp azok a területek, amelyeken az OSF is aktív. Azt írták, a jövőben Európára csak a nagy, globális témákban betöltött szerepével összefüggésben” koncentrálnak majd.

A Szabad Európa a birtokában lévő levél alapján azt írta, még az OSF-en belül is keveset tudnak a részletekről, köztük arról, hogy mi történik az olyan uniós országokban, ahol nem igaz az, hogy az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok vagy a sokszínűség témáira.

Az OSF szervezeti átalakítását jövőre tervezik, így már 2024-től megszűnhetnek az európai programjaik is. A napokban a 93. életévét betöltő Soros György júniusban nyilatkozott arról, hogy átadja pénzügyi birodalma irányítását fiának, Alexander Sorosnak.

A 444 megkereste a Nyílt Társadalom Alapítványok londoni központját, ahol nem cáfolták a hírt. Az alapítványok szóvivője, Alissa Sadler úgy reagált, hogy az európai tevékenység újrakalibrálása része a szervezetek globális újraszervezésének, az OSF teljes működését felülvizsgálják és újratervezik, így a demokrácia, az emberi jogok és a klímavédelem területeit is.

Emellett továbbra is támogatnak majd civil szervezeteket Európában, beleértve az unió külpolitikájával foglalkozó csoportokat, a roma közösséget, valamint az emberi jogokat, a demokráciát és az elszámoltatható kormányzást a régióban, a szóvivő pedig itt

Ukrajnát, Moldovát, Kirgizisztánt és a Nyugat-Balkánt említette.

A jelenlegi működés átalakításával jelentős létszámleépítés, nem kevesebb mint 40 százalékos létszámcsökkentés is járna világszerte. A 444 információi szerint az elbocsátások már elkezdődtek az OSF több európai irodájában is, köztük Berlinben, Barcelonában és Londonban is nagyon jelentős számú munkavállalótól váltak meg.

Frissítés: Cikkünk címét az OSF reakciója nyomán pontosítottuk.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!