Most éri meg külföldinek lenni: ingyenpálinkát oszt a reptéren a magyar állam

2023. március 3. – 21:17

Most éri meg külföldinek lenni: ingyenpálinkát oszt a reptéren a magyar állam
Reptéri kóstoltatás a gyakorlatban: jobbra a külföldi, balra a pálinka – Fotó: Agrármarketing Centrum

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hónapon át tartó pálinkakóstoltató kampányt indított a Magyarországra érkező külföldieknek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az Agrárminisztérium alá tartozó Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. – derül ki az állami cég közleményéből.

A kampány egész márciusban, négy hétvégén keresztül tart, péntektől vasárnapig, 10 és 20 óra között. A cél a pálinka megismertetése a külföldiekkel, a kóstolópultnál négyféle ízt lehet kipróbálni. A kóstoló után persze vásárolni is lehet az italból.

Az nem derül ki a közleményből, hogy ellenőrzik-e valahogy, hogy a pálinkázni vágyó utas valóban külföldi-e, vagy elég csak külföldiül beszélnie, és már öntik is „Magyarország legtüzesebb italát”.

Az elmúlt két évtizedben nagyot ment a pálinka: 2004-ben nyilvánította eredetvédetté az Európai Unió, 2008-ban a pálinkatörvény szabályozta, mit lehet pálinkának nevezni, 2013-ban pedig a pálinkát felvették a hungarikumok közé.

A kormány pedig az elmúlt napokban megy nagyot alkohol- és országimázsfronton: pénteken írtuk meg azt is, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy konferencián azt mondta, hogy a készülő Magyar Bormarketing Stratégia kidolgozására és megvalósítására évi 3 milliárd forintot szánnak.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!