Újra Jakab Pétert választották meg a Jobbik elnökének

Legfontosabb

2022. május 7. – 14:29

Újra Jakab Pétert választották meg a Jobbik elnökének
Fotó: Jakab Péter / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom XXIV. tisztújító kongresszusán nagy többséggel újraválasztották Jakab Pétert a Jobbik elnökévé” – derül ki a párt szombat délutáni közleményéből. Az eddigi elnök Jakab Péter 71,4 százalékot, a kihívója, Stummer János 27,8 százalékot kapott. A kongresszuson 245 küldött élt a szavazati jogával, közülük 243-an adtak le érvényes szavazatot.

„Ma jobbikos harcostársaim újabb két évre megbíztak a párt vezetésével. Köszönöm a felhatalmazást, köszönöm a bizalmat! Soha nem adjuk fel! Fizessenek meg a tolvajok! Jólétet minden magyarnak!”

írta a bejelentés után a Facebook-oldalán Jakab.

A párt tisztújító kongresszusa az alelnökök megválasztásával folytatódik, melynek eredményéről a kongresszust követően adnak tájékoztatást.

Frissítés: megvan az elnökség is

A Jobbik szombat 18 órakor újabb közleményben adott hírt az új elnökség összetételéről:

  • Elnökhelyettes: Potocskáné Kőrösi Anita (a szavazatok 88 százalékával)
  • Az országos választmány elnöke: Szabó Gábor (90,67)
  • Alelnökök: Ander Balázs (87,3), Z. Kárpát Dániel (63,5), Lukács László György (57,2), Dudás Róbert (55), Kvárik Anita (50,4), Magyar Zoltán (49,6)

A hat alelnöki tisztségért 13-an indultak, de Szilágyi György időközben visszavonta a jelöltségét.

Papírforma

Az április 3-i választás után alig több mint egy hónappal, szombat délelőtt tartotta tisztújító kongresszusát a Jobbik Budapesten – a Telex a helyszínen szerette volna a párt jövőjéről kérdezni a résztvevőket, de a kongresszust a nyilvánosság elől teljesen elzárva tartották meg.

Az elnöki posztra hárman jelentkeztek be, de az alapszervezetek jelölése után csak ketten maradtak versenyben. Jakab Pétert a párt alapszervezeteinek 79,48 százaléka, míg Stummer Jánost a szervezetek 20,08 százaléka támogatta indulási szándékában. A harmadik – országosan ismeretlen – Nagy Rudolf mögé csak a szervezetek 0,42 százaléka állt be, így ő nem érte el az elnökjelöltként való induláshoz szükséges 20 százalékos támogatottsági szintet – derült ki a Jobbik pénteken kiküldött közleményéből.

Stummer János pár héttel a választás után jelentette be, hogy elindul a pártelnöki tisztségért. Előtte agresszív kismalachoz hasonlította Jakab Pétert, aki a katasztrofális választási vereség egyedüli felelősének Márki-Zay Pétert kiáltotta ki. Bár Stummer Sneider Tamás mellett két évig a párt alelnöke volt, és 2009 óta meghatározó tagja a Jobbiknak, az elnöki verseny egyértelmű esélyesének Jakab Péter számított.

Jakab Péter felemelkedése és a Jobbik történelmi veresége

A miskolci közgyűlésben indult Jakab politikai karrierje, majd 2018-ban került be az Országgyűlésbe. Hangos felszólalásaival és akcióival hatalmas sikereket ért el a közösségi médiában, és ezáltal nagy országos ismertségre tett szert. 2019 januárjában a párt frakcióvezető-helyettese, majd Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselővé választása után a Jobbik frakcióvezetője lett.

Miután Sneider Tamás nem indult újra az elnöki posztért 2019-ben, Jakab bejelentkezett, viszont csak azzal a feltétellel vállalta volna az elnökséget, ha mandátuma a 2022-es választások után jár le. Ezt először nem fogadta el az országos választmány, és elhalasztották a tisztújítást. 2020 januárjában aztán már teljesítették Jakab kívánságát, és küldöttek az egyedüli jelöltként induló miskolci politikust végül 87,8 százalékban támogatták.

Elnöksége első pár hónapja meglehetősen viharosan telt, sorra távoztak a pártból a vele egyet nem értő képviselők: 2020 tavaszán kilépett a Jobbik-frakcióból Bana Tibor, Bencsik János, Sneider Tamás és Varga-Damm Andrea is.

Egyes vélemények szerint az elmúlt két évben Jakab kizárólag a hozzá lojális képviselőkkel vette körül magát, és mára gyakorlatilag nem maradt kritikus hang a párton belül.

Jakab vezetésével csatlakozott a Jobbik a formálódó ellenzéki összefogáshoz, és részt vettek tavaly ősszel az előválasztáson is. Bár a Jobbik elnökét több közvélemény-kutatás is esélyesként mérte a miniszterelnök-jelöltek versenyében, némi meglepetésre még a második fordulóba sem jutott be. Az egyéni választókerületekben azonban nem szerepelt rosszul a párt, 29 körzetben adta a Jobbik a közös ellenzéki jelöltet.

Mindezek után katasztrofális eredményt ért el az ellenzéki pártszövetség április 3-án.

A legnagyobbat azonban egyértelműen a Jobbik bukta, és további aggasztó hír lehet a párt vezetőségének, hogy mindeközben a Mi Hazánk Mozgalom hat képviselővel bejutott a parlamentbe.

Míg 2018-ban a második legnagyobb frakciót tudta alakítani a Jobbik 26 képviselővel, most csak 10 képviselőjük jutott mandátumhoz. A Jobbik volt az egyetlen párt az ellenzéki összefogásban, amely egyetlen egyéni választókerületet sem tudott hozni, és a fővárosban egyetlen körzetben bukott az ellenzék, pont ott, ahol jobbikos jelölt indult. Elvesztették a dunaújvárosi (Fejér megye 4.) körzetet, ahol 2018-ban a Jobbik jelöltje nyert, de Miskolcon, Békéscsabán és Tapolcán sem jött össze a győzelem. Több elemzés szerint a 2018-as Jobbik-szavazók egy része átpártolt a Mi Hazánkhoz, egy másik része pedig a Fideszre szavazott. Hogy a Jobbik hogy jutott ide az elmúlt négy évben, azt ebben a cikkben próbáltuk megfejteni.

Bár az alapszervezetek előzetesen nagy többségben Jakabot jelölték elnöknek, kérdéses volt, hogy a tisztújítás eredményét befolyásolja-e valamilyen módon az a napokban kirobbant botrány, amelyben Jakab Péter is érintett. Csütörtökön reggel több kormányközeli lapban is arról jelent meg cikk, hogy a Jobbik tavaly decemberi ököritófülpösi rendezvényén egy korábbi jobbikos polgármester megpróbálta megerőszakolni Szilágyi György Jobbik-alelnök élettársát. A cikkek szerint Jakab Péter csak később szerzett tudomást az esetről, és aztán nem volt hajlandó vizsgálatot indítani, ezért fordult a sértett a rendőrséghez. Ezt Jakab és a párt is tagadta a cikk megjelenése után.

Jakab: A Jobbik egyetlen esélye, ha stabil marad

„A Jobbik elnökeként nem az a felelős magatartás, ha a vihar kellős közepén elhagyom a kormányrudat, hanem az, ha erősen tartom, végrehajtva a szükséges korrekciókat” – írta Jakab Péter pár héttel a választás után a Facebookon. Előtte többen is az elveszett Jobbik-szavazókat nevezték meg a vereség okának.

A párt elnöke szerint a Jobbik életében a 2018-as választást időszak viharokat szült, miután Vona Gábor a vereség miatt távozott a párt éléről. A Jobbik egyetlen esélye, ha stabil marad – véli Jakab, aki szerint nem a radikális változtatásoknak van helye most – mint ellenfele, Stummer János hirdette – , hanem „a stabil, nyugodt építkezésnek.”

„Károgjanak csak a károgók, temessenek csak minket, ahogy eddig is temettek. Mi mégis itt vagyunk. Szívós fajta a miénk. Olyan, amelyik soha nem adja fel”

– írta Jakab.

Az új vezetésnek nem lesz lesz könnyű feladata. Egyrészt a Jobbik frakciója nagyságrendekkel kisebb állami támogatásra számíthat, mint az elmúlt négy évben. Másrészt az is kérdés, hogyan tudják megőrizni a párt szavazótáborát, miután a Mi Hazánk Mozgalom is bejutott a parlamentbe. Z. Kárpát Dániel korábban arról beszélt a Telexnek, hogy a következő időszakban szeretnék megerősíteni a Jobbik arcélét, de az összefogást sem engedik el teljesen. „A Jobbik nem kíván letérni a párt elnöksége által kijelölt néppárti útról, és nem kíván letérni az összefogás útjáról sem, meg kell őrizni az ellenzéki együttműködést” – írták korábban a párttól a megkeresésünkre.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!