Archívum

Lavinaként indultak el a nemzetközi reakciók, miután Izrael bejelentette, hogy elfoglalná Gázát
A nyugati szövetségesek között nő a feszültség, közben a palesztin civilek éhínség, vízhiány és folyamatos támadások közepette próbálnak túlélni.
Élménykihalás: 200 év alatt több mint 60 százalékkal gyengült az ember és a természet kapcsolata
A folyamatot nemcsak az urbanizáció és a biodiverzitás csökkenése gyorsítja, hanem az is, hogy a szülők egyre kevésbé adják át a természet iránti érdeklődést gyerekeiknek.
A milliomosok nagy vándorlása: miért hagyják ott Londont és Párizst, hogy Montenegróba költözzenek?
2025-ben 142 ezer milliomos hagyja ott a megszokott luxuslakhelyét, hogy kedvezőbb adózású, stabilabb országokba költözzön: Montenegró a világ egyik leggyorsabban növekvő milliomosközpontjává vált
Annyiba kerül a román tengerparton a nyugágy, mint a francia Riviérán
Van, ahol csak 40 lejt, azaz 8 eurót kell fizetni érte, de van, ahol egy ágyért elkérnek 20 eurót.
Kisrepülő zuhant az Astra vagongyár udvarára Aradon, két ember meghalt
Egy 47 éves hivatásos pilóta és egy 18 éves fiatal a baleset áldozatai.
Bolojan szembemegy az alkotmánybírósággal: A miniszterek vagyonnyilatkozata legyen nyilvános
Nicușor Dan szintén az átláthatóság pártján áll – saját vagyonnyilatkozatát már kitette az elnöki hivatal oldalára.
Újraindulhat a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása Romániában
A kormány új szabályokkal próbálja egyszerre gyorsítani a folyamatot, igazságosabbá tenni a kifizetéseket és visszaszorítani a visszaéléseket.
Zelenszkij: Az ukránok nem fogják átadni a földjüket a megszállóknak
Az ukrán elnök arra reagált, hogy Trump szerint „némi területcsere” is kell a háború befejezéséhez.
Szulejmán bin Daúd és a halálugrás
Szulejmán bin Daúd, a dzsinnek és ifritek ura, a világ három részének szultánja, megunta a kilencszáz kilencvenkilenc veszekedős feleséget, a tevegyűjteményét és még a saját szorongását is. Ezúttal...
Döbbenetek nyara
A tömegek lázadása létrehozta a ripacsok honfoglalását: ma nem a megfontolt vezetőket ünneplik, hanem azokat, akik harsányan, teátrálisan és következetlenül szórják üzeneteiket – akár Trump, Orbán...
Kövess minket Facebookon is!