Egyre több növényfaj jut fel a hegycsúcsokra, miközben az alpesi fajok egyre nagyobb bajban vannak

Elsőre akár örvendetesnek is tűnhet, hogy az európai hegycsúcsokon ma több növényfajt találni, mint két évtizeddel ezelőtt. Egy friss, a Sciencefolyóiratban publikált kutatás szerint azonban ez a látszólagos növekedés valójában azt jelenti, hogy miközben új fajok jelennek meg a magasban, egyre gyorsabban tűnnek el azok a növények, amelyek kifejezetten az alpesi környezethez alkalmazkodtak.

A több mint húsz éven át tartó európai kutatásban két kolozsvári kutató, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Alexandru Borza Botanikus Kertjének és Biológia és Geológia Karának professzora, Mihai Pușcaș, valamint a Kolozsvári Biológiai Kutatóintézet kutatója, Tudor Ursu is részt vett. A kutatók 16 európai hegyvidéki régió 62 hegycsúcsán összesen 896 állandó megfigyelési terület növényzetét vizsgálták. Ugyanezeket a területeket 2001 és 2022 között négyszer mérték fel, így azt is követni tudták, hogyan változott a növényzet hosszabb távon.

A Kárpátok, azon belül a Radnai-havasok adatai is bekerültek az elemzésbe.

Annak hátterében, hogy nőtt a növényfajok száma, elsősorban a felmelegedés áll. Ahogy emelkedik a hőmérséklet, olyan növényfajok is egyre magasabbra húzódnak, amelyek korábban inkább az alacsonyabb hegyvidéki területeken éltek, a számukra korábban túl hidegnek számító magasabb régiók így fokozatosan alkalmasabbá válnak a megtelepedésre.

Csakhogy ezzel párhuzamosan éppen azok a fajok kerülnek bajba, amelyeknek a magashegyi, hideg környezet az eredeti élőhelyük. A kutatók szerint a helyi kihalások üteme az elmúlt két évtizedben gyorsult, és azokban a hegycsúcsokban volt magasabb, amelyek erősebben melegedtek. Vagyis a több növényfaj nem feltétlenül jelent nagyobb biodiverzitást: az újonnan megjelenő fajok elfedhetik azt, hogy közben eltűnnek a magashegyi élőhelyek jellegzetes növényei.

Ez azért is fontos, mert ha csak azt nézzük, hány növényfaj található egy adott hegycsúcson, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy javul a helyzet. A kutatás viszont azt mutatja, hogy ennél sokkal többet kell figyelni: azt is, mely fajok jelennek meg, és melyek tűnnek el.

A kolozsvári kutatók hozzájárulása elsősorban a Kárpátok növényközösségeinek hosszú távú megfigyeléséhez kapcsolódik. Mihai Pușcaș szerint a Radnai-havasokban végzett monitorozás azért különösen fontos, mert így nem egyetlen időpont pillanatfelvételét látják, hanem azt is, hogyan alakulnak át a növényközösségek évtizedek alatt, írja az Actual de Cluj.

A kutatás arra is rávilágít, hogy a fajok eltűnése sokszor jóval később következik be, mint az őket veszélyeztető környezeti változás. A magashegyi növények között számos hosszú életű évelő faj található, amelyek még akkor is képesek egy ideig fennmaradni egy adott területen, amikor az éghajlati körülmények már egyre kevésbé kedveznek nekik. Emiatt a kutatók szerint a most tapasztalható kihalások egy része olyan változások következménye lehet, amelyek évtizedekkel korábban indultak el. Ezt a jelenséget nevezik „kihalási adósságnak”: a populációk fokozatos hanyatlása és egy faj tényleges eltűnése között hosszú idő is eltelhet, így a jelenlegi kihalási ütem részben a korábbi felmelegedés késleltetett következményeit tükrözheti.