Külön rekeszeket szerelnének fel a kukákra, hogy az emberek ne kotorásszanak a betétdíjas palackok után
Elindult egy új kísérleti projekt a betétdíjas italcsomagolások gyűjtésére Bukarestben: a RetuRO vállalat a főváros néhány közterületén speciális rekeszeket szerelt fel a szemetesekre – írja a Profit.ro. Ezekbe bárki beteheti az üres üvegeket, PET-palackokat vagy dobozokat, amelyeket később mások – akik szeretnék visszaváltani és így megkapni az 50 banis betétdíjat – tisztán és könnyen összegyűjthetnek. Ezen a képen látható, hogyan néznek ki a speciális rekeszek.
A kezdeményezés célja, hogy csökkentse a szemetesekben való keresgélést, megőrizze a közterületek tisztaságát, és egyúttal elősegítse a felelősségteljes hulladékgyűjtést. A projekt elsőként Bukarest a bukaresti Kiseleff és Bazilescu parkokban indult el, de a város más részeire is kiterjesztik ezt, ha sikeresnek bizonyul.
A betétdíjas visszaváltási rendszert (SGR) három magánrészvényes alkotta konzorcium hozta létre. Ezek a Romániai Sörgyártók Szövetsége a Környezetért, az Üdítőital-gyártók Szövetsége a Fenntarthatóságért és a Kiskereskedők Szövetsége a Környezetvédelemért. A vállalatban 20 százalékos részesedése van a román államnak, amelyet a központi környezetvédelmi hatóság, a környezetvédelmi minisztérium képvisel. A cég minden nyereségét a betétdíjas rendszer fejlesztésére fordítja, amelynek célja, hogy Románia teljesítse az Európai Unió által előírt újrahasznosítási célokat.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!