Élménykihalás: 200 év alatt több mint 60 százalékkal gyengült az ember és a természet kapcsolata

Az emberek kapcsolata a természettel több mint 60 százalékkal csökkent az 1800-as évek óta – állítja egy friss kutatás, amelyet Miles Richardson, a Derby Egyetem természetkapcsolat-kutató professzora vezetett. AThe Guardianbeszámolója szerint a tendencia meglepően egybeesik a természethez kötődő szavak – például „folyó”, „moha” vagy „virág” – eltűnésével a könyvekből. Az 1990-ben mért mélyponton ezek előfordulása 60,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1800-ban; mára ez enyhén nőtt, de még mindig csak a 52,4 százalékos szinten áll.

Richardson kutatócsoportja egy olyan számítógépes modellt használt, amelyben virtuális emberek és családok viselkedését szimulálták. A modellben nyomon követték, hogyan hat az urbanizáció, a fajok eltűnése és a szülői példamutatás hiánya arra, hogy az emberek mennyire maradnak kapcsolatban a természettel. Feltérképezték, hogy ezeknek a jelenségeknek az együttes hatása hogyan idéz elő élménykihalást, a fiatal generációk számára, hogyan csökevényesedik el a természettel való élő kapcsolat. A professzor szerint a folyamat megfordításához nem elég néhány új parkot nyitni. Még egy 30 százalékos, biodiverzitást növelő zöldfelület-bővítés is radikális lépésnek számítana, de a modellezés azt mutatja: a valódi fordulathoz egy városnak akár tízszer zöldebbnek kellene lennie

A helyzet súlyosságát több nemzetközi tanulmány is megerősíti. A környezetpszichológiában ismert „extinction of experience” fogalom épp erre a lassú elidegenedésre utal – a természet élményének eltűnésére, amely gyengíti a környezettudatosságot és a mentális jóllétet is. Az úgynevezett Nature Connectedness (természetkapcsolódás – szerk. megj.) mérőeszköz – amelyet brit és nemzetközi kutatócsoportok egyaránt alkalmaznak – kimutatta, hogy a gyerekkorban szerzett élmények és a szülői minták döntő szerepet játszanak abban, kialakul-e tartós kötődés a természethez.

Richardson szerint a jelenlegi gyerekek ugyanúgy születnek a természet iránti veleszületett kíváncsisággal, mint 200 évvel ezelőtt, de a városi környezet és a szülői minták hiánya miatt ez az érdeklődés gyorsan leépül. „Nem a gyerekeket kell a természethez közel vinni – inkább ne szakítsuk el őket tőle” – fogalmazta meg a probléma lényegét a kutató.

Van ugyan némi ok az optimizmusra: a természethez kötődő szavak irodalmi használata 1990 óta lassan növekszik. Richardson szerint ez jelezhet valódi ökológiai tudatosságot, de az is lehet, hogy inkább a spiritualitás iránti fokozott érdeklődés áll mögötte. Mindenesetre a kutatás üzenete világos: a természettel való kapcsolat nem pusztán nosztalgikus luxus, hanem a környezeti válság kezelésének és a mentális egészség megőrzésének alapfeltétele.

Bár Richardson kutatása brit adatokra és modellekre épült, a következtetések messze túlmutatnak az Egyesült Királyság határain. Nemzetközi példák mutatják, hogy a városfejlesztésben is vannak olyan stratégiák, amelyek nem csupán biodiverzitást növelnek, hanem a városlakók mindennapi kapcsolatát is erősítik a természettel. Ilyen például a zöld infrastruktúra tudatos tervezése: őshonos növények telepítése, városi erdők, vízfelületek létrehozása, amelyek élőhelyet biztosítanak állatoknak és egyben rekreációs teret az embereknek.

A szemléletváltás elősegítésére Nagy-Britanniában a Derby Egyetem és a Natural England létrehozta a Nature Connectedness Network-öt, amely kutatókat, várostervezőket, pedagógusokat és egészségügyi szakembereket hoz össze. A hálózat célja, hogy a természetkapcsolat fejlesztése ne szűküljön szabadidős programokra, hanem beépüljön az oktatásba, a közegészségügybe és a várostervezésbe is.