Tízezer kilométert tett meg Európában, majd a Duna-delta ejtette foglyul a barátkeselyűt

Sűrű nádasban rekedt, és nem tudott onnan kiszabadulni egy barátkeselyű a Duna-deltában. Egy mentőakció során a Milvus csoport a helyi szervekkel és lakosokkal közösen a madarat kiszabadította és szabadon engedte, írja a Milvus a sajtónak kiküldött közleményében. A keselyű megmentése a faj bulgáriai visszatelepítése miatt különösen fontos volt.

A madárvédő egyesület a Bearded Vulture LIFE nevű projekt keretében figyelte meg a Dryan névre keresztelt madarat, amint Európa több országát meglátogatta. A barátkeselyű (Aegypius monachus) több mint tízezer kilométert tett meg Európában, Spanyolországtól Bulgáriáig összesen 14 országot látogatott meg. A közlemény szerint a madár Romániát hatszor is érintette.

A közlemény szerint a keselyű július elsején került bajba, amikor egy rossz manőver következtében egy nádasban ragadt, ahonnan nem tudott kimenekülni. Az ARBDD (Duna Delta Bioszféra Rezervátum Adminisztrációja) és az INCDD (Duna Delta Kutató Intézet) július 3-án közösen a helyszínre mentek, de nem jártak sikerrel. Többszöri próbálkozás után, a tűzoltósággal és a helyi lakosok segítségével július 5-én végül megtalálták a dehidratált madarat, és egy állatorvosi rendelőbe szállították ellátásra. Dryant végül a Tulcea megyei Măcin-hegység közelében engedték szabadon.

Az egyesület szerint „a Dryan nevű barátkeselyű megmentése és szabadon engedése kulcsfontosságú volt, mivel egy olyan példányról van szó, amely a faj Bulgáriába történő visszatelepítési programjának része.” A Bearded Vulture LIFE projekt keretében a Milvus csoport egyik feladata, hogy felkutassa, ellássa és szabadon engedje a Romániában elkóborolt, legyengült vagy sérült keselyűket, írják még a közleményben.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!