Végigsöpört a sómérgezés Kis-Küküllő élővilágán: rovarok, férgek, csigák tűntek el a só miatt

2025. június 19-én (csütörtökön) helyszíni terepszemlét illetve elektromos vezetőképességi méréseket végeztünk a Korond-pataknál és a Kis-Küküllő Parajd alatti illetve Sóvárad fölötti részén, ugyanazokon a pontokon, ahol egy héttel korábban is vizsgálódtunk.

Alsósófalva bejáratánál a hídnál, a Korond-patak vize ezúttal kristálytiszta volt, vezetőképessége kissé magasabb (1,0 mS/cm), mint az egy héttel ezelőtt mért érték (0,6 mS/cm). Ez azzal magyarázható, hogy a korábbi esős időszakban befolyó többletvíz hígította a patak vizét.

A parajdi Sószoros alatt, a Kis-Küküllővel való összefolyás előtt, a Korond-patak vizében 95 mS/cm vezetőképességet mértünk, ami kicsivel alacsonyabb, mint az egy héttel korábbi érték (114 mS/cm).

Az állami hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt egy hétben az átszivattyúzásnak köszönhetően csökkent a Korond-patak sótartalma. Ugyanakkor 2025. június 19-én, azaz a mérésünk napján, a kora hajnali órákban az újabb bányabeszakadásoknak köszönhetően ismét jelentősebb tömény sósvíz jutott a patakba, ami magyarázza a magas vezetőképességi értékeket.

Az összefolyás előtt a Kis-Küküllő vizének vezetőképesége mindössze 0,5 mS/cm volt, amely érték 190-szer alacsonyabb a pár méterrel arrébb folyó Korond-patakhoz viszonyítva.

Az utolsó vizsgálati pontunk a Kis-Küküllő Sóvárad fölötti részén volt, a Szováta-patak beömlésétől kb. 1,5 kilométerrel lentebb. Itt a vezetőképességmérő 17 mS/cm értéket mutatott, amely érték kicsit kisebb, mint egy héttel korábban (21,5 mS/cm). Amint akkor is, minden bizonnyal most is kiköpte volna a ló a továbbra is nagyon magas sótartalmú „itatóvizet”.

A makrogerinctelen fauna kipusztulása

Akárcsak 2025. június 12-én, most is megfigyelhető volt néhány tucat kisebb méretű elpusztult hal a part menti zónában, igaz ezúttal nem friss, hanem már előrehaladottabb bomlási fázisban voltak.

Ami újdonság volt, hogy ezúttal a partmenti zónában átlátszóbb volt a víz, és így tetten érhető volt az a pusztulás, amelynek bekövetkeztét sejteni lehetett: több száz rovar (így például kérészék, tegzesek, álkérészek) és más gerinctelen állat (pl. bolharákok, csigák, kevéssertéjű férgek) tetemei hevertek illetve lassan sodródtak lefelé a partmenti sekélyebb mederrészekben. A tapasztaltak alapján kijelenthető, hogy gyakorlatilag a teljes makroszkopikus vízi gerinctelen fauna elpusztult a magasabb sótartalom által érintett Kis-Küküllő Sóvárad feletti részén. További részletes vizsgálatokra és szakemberek bevonására lenne szükség annak megállapítására, hogy meddig terjed ki és hol milyen mértékű ez a pusztulás az alsóbb szakaszokon.

Tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy pontosan milyen közösség is pusztult el, minderről csak sejtésünk lehet, hiszen a legutóbbi publikált adatok a Kis-Küküllő makrogerinctelen faunájára nézve 2005-ből származnak és ezek is szórványosak. Ezen vizsgálatokból tudjuk például, hogy a Kis-Küküllő Szováta környéki szakaszán illetve alább is, megtalálható az aljzat köveire tapadó sapkacsiga (Ancylus fluviatilis), a Natura 2000-es védettségű tompa folyamkagyló (Unio crassus), a ragadozó örvénytegzes (Rhyacophila tristis), a „sisakos tegzes” (Sericostoma schneideri), vagy a különböző szövőtegzes (Hydropsyche) fajok.

A Kis-Küküllő jelenlegi, a magas sótartalom által érintett szakaszára vonatkozóan korábban leközölt fajok döntő többsége az érzékenyebb, úgynevezett indikátorfajok közé sorolhatóak, vagyis ha ezek megélnek egy adott folyószakaszon, akkor bizonyosan még jóval több, kevésbé érzékeny faj képviselőinek is ott kellett volna még lenniük, még ha nem is vizsgálták kellő részletességgel őket. Ezek az indikátorfajok a viszonylag állandó környezetnek tekinthető hegyvidéki vízfolyásokhoz alkalmazkodtak, a környezeti változásokra – akár csak az oldott oxigén tartalom csökkenésére is – igen érzékenyen reagálnak. A mostani drasztikus sókoncentráció emelkedés teljesen felborította az egyedek só-víz háztartását, a vékony kültakarójuk biztosan nem tudta megakadályozni a víz kiáramlását, élettani értelemben gyakorlatilag kiszáradtak a vízben.

Mit hoz a jövő

Hogy mikor fog a vízi makrogerinctelen közösség részlegesen vagy teljes mértékben regenerálódni, azt még korai találgatni, hiszen a pusztulás mértékét sem ismerjük pontosan. A parajdi bányaszerencsétlenség által nem érintett felsőbb szakaszokról, a betorkolló befolyókból minden bizonnyal jelenleg is folyamatosan sodródnak le makrogerinctelenek. Addig azonban amíg nem csökken jelentősen a víz sótartalma, sajnos ezeknek az újonnan érkezőknek sincs nagy esélyük a túlélésre. Ugyanakkor amint a helyzet normalizálódik, a betelepedés sodródással illetve a röpképes fajok esetében berepüléssel, egyre sikeresebb lehet. Alvízi irányból is meg fog kezdődni a migráció, bár ez jóval lassabb folyamat lesz a röpképtelen fajok esetében, hiszen ebből az irányból az árral szembeni aktív vándorlással történik a benépesülés.

A fentieket figyelembe véve néhány éven belül is akár látványos javulás várható, ugyanakkor néhány tucat makrogerinctelen faj visszatelepülése még nem jelenti feltétlenül a sikert, hiszen nemcsak fajok, hanem egymással interakcióban lévő fajok életközössége, azaz teljes táplálékláncok tűntek el. Így például a vízi makrogerinctelenek a halak és sok más gerinces állat fontos táplálékbázisát jelentik. Egy ragadozó állat nem lesz képes visszatelepedni a folyóba a táplálékfaunája nélkül, még ha azt a víz minősége lehetővé is tenné. Várhatóan a teljes regenerálódás csak lépcsőzetesen, éveken, akár évtizedeken keresztül fog megtörténni.

Minden bizonnyal a jelenleg is zajló pusztulás pontos dokumentálása mellett fontos lenne a jövőben a vízi élőlényegyüttesek, így a fajgazdag makrogerinctelen faunát is nyomon követni, monitorozni, és szükség esetén segíteni a működőképes fajegyüttesek újboli létrejöttét.