Évtizedekbe telhet, amíg a Kis-Küküllő sótartalma olyan szintre csökken, hogy a halak természetes úton visszatelepülnek

Valószínűleg a Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna és makrogerinctelen közösség a június 10. utáni jelentős sókoncentráció-növekedés miatt – írják helyzetértékelésükben Nagy András-Attila halbiológus (Babeș–Bolyai Tudományegyetem), Imecs István halbiológus (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem – MATE), Máthé István mikrobiológus (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) és Kelemen Alpár segéd-halbiológus (SC Phoenixpert SRL).

A szerkesztőségünkbe eljuttatott összegzésben megjegyzik, a sókoncentráció alakulása a Kis-Küküllőben dinamikus és folyamatosan változó képet mutat (hol bypass módszerrel próbálják elkerülni, hogy a bányából és ennek környékéről származó sós víz bekerüljön a felszíni vízhálózatba, hol pedig a Kis-Küküllő vizét próbálják hígítani a tározókból leengedett édesvízzel), de

„az élővilág szempontjából a kár már bekövetkezett, és a folyamat visszafordíthatatlannak tűnik”.

Emlékeztetnek, hogy a halak számára a 7–15 g/liter (L) közötti sókoncentráció már végzetes lehet, ha huzamosabb ideig – több napon keresztül – ilyen terhelésnek vannak kitéve, és nem állnak rendelkezésre menekülőhelyek, de az ennél alacsonyabb koncentráció is jelentős károkat tud okozni, amennyiben huzamosabb ideig tart.

Mint írják, a rendkívül magas sókoncentráció első következménye a folyók élővilágának csaknem teljes kipusztulása volt; a következő hatás pedig a folyók mentén található növényvilág hanyatlása lehet.

A közlemény szerint június 13–14-én a kutatók újabb mérési sorozatot indítottak, melynek célja az elpusztult halfauna feltérképezése volt a Kis-Küküllő mentén. A Korond-patak beömlésétől kiindulva lefelé haladtak az egyesült Küküllőig, és nagyjából tíz kilométerenként vizsgálták meg a halpusztulást a part menti csendesebb szakaszokon, illetve mérték meg a víz elektromos vezetőképességét, amely szorosan összefügg a sótartalommal. A vezetőképességi adatokból megbecsülhető az adott víz konyhasó (azaz nátrium-klorid) tartalma, illetve a kloridion koncentrációja.

Erdőszentgyörgy fölött, tehát a Bözödi-tóból jövő Küsmöd-patak beömlése fölött 17,3 g/L-re becsülték a Kis-Küküllő sótartalmát, illetve 10,5 g/L-re kloridion-koncentrációt. Ez utóbbi érték 42-szerese az ivóvizek esetében megengedett maximális kloridion tartalomnak (0,25 g/L). A Bözödi-tóból származó Küsmöd-patak beömlése után, Dícsőszentmárton alatt a Kis-Küküllő sótartalmát 5,7 g/L-re, míg a kloridion-koncentrációt 3,5 g/L-re. Ez még mindig 14-szerese a megengedett maximális kloridion-tartalomnak.

Balázsfalvánál a Kis-Küküllő sótartalma 5,1 g/L, kloridion-koncentrációja pedig 3,1 g/L volt a folyó vezetőképessége alapján végzett mérések szerint. A Kis-Küküllő és a Nagy-Küküllő összefolyása alatt elhelyezkedő Tűr településnél az egyesült Küküllők vizének vezetőképessége látványosan lecsökkent, 0,9 g/L sótartalmat és 0,5 g/L kloridion-koncentrációt állapítottak meg. A kloridion-tartalom itt már csak kétszer haladja meg az ivóvizekre vonatkozó határértéket.

A kutatók tájékoztatása szerint a halfelmérési vizsgálatokat jelentősen nehezítette, hogy a víz erősen zavaros volt: a magas sókoncentráció és a víz által szállított lebegőanyag miatt a vízben a látótávolság minimálisra csökkent, az opálos vízben a mélyebb részeken a mederfenéken fekvő haltetemek nem voltak láthatók. Ennek ellenére több helyen – mellcsizma segítségével – a folyó medrében is végeztek felméréseket. Eddigi eredményeik szerint összesen 12 halfaj és egy ingolafaj pusztulását dokumentálták.

„Feltételezhető azonban, hogy az érintett fajok száma jóval magasabb, mivel számos elpusztult egyed az aljzaton maradt, és a mélyebb szakaszokon ezek azonosítása szinte lehetetlen” – teszik hozzá.

A kutatók szerint mindaddig folytatni kell a kárfelmérést, amíg a sós vízzel történő szennyezés teljesen meg nem szűnik. Ezt követően pedig elengedhetetlen lenne egy alapos ökológiai állapotfelmérés, hogy pontosan meg lehessen határozni, mi az, ami túlélte a Kis-Küküllőben ezt a hosszan tartó sóterhelést. Hangsúlyozták, fontos lenne ugyanakkor a Kis-Küküllőbe ömlő mellékpatakok faunájának vizsgálata is, hogy láthatóvá váljon, mely fajok képesek természetes úton visszatelepülni a főágba ezekből az élőhelyekből.

„A Kis-Küküllő ökológiai helyreállítása érdekében már most el kellene kezdeni a munkálatokat, különös tekintettel a vízfolyásban található akadályok eltávolítására, hogy a halak az alsóbb, kevésbé szennyezett szakaszokról – vagy akár az egyesült Küküllőből, illetve a Marosból – természetes úton vissza tudjanak települni. Jelenleg a Kis-Küküllőn számos gát és mederlépcső található, amelyek gátolják a halak szabad mozgását, és így akadályozzák a természetes visszatelepülést” – írták.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a haltelepítés nem jelent valódi megoldást a kialakult problémára. Az ilyen beavatkozások során általában csak gazdaságilag fontos fajokat telepítenek (pl. ponty, pisztráng), sőt, esetenként invazív vagy tájidegen fajok is bekerülhetnek a vízbe (pl. ezüstkárász), ami súlyosbítja az ökológiai terhelést. Az eddig elpusztultként azonosított 12 hal- és egy ingolafaj közül legfeljebb csak néhány található meg haltenyészetekben, és azok is leginkább csak korlátozott számban – például paduc, rózsás márna, fejes domolykó.

Mint írják, még abban az esetben is, ha sikerülne beszerezni az említett fajok utánpótlását, valószínűtlen, hogy ezek a Küküllők vízgyűjtőjéből származnának. Ez komoly problémát jelent: ebben a vízgyűjtőben élő halpopulációk az adott élőhelyhez genetikailag alkalmazkodtak, a kívülről érkező egyedekkel történő telepítések pedig a genetikai diverzitás csökkenéséhez, degradálódásához vezethetnek.

„Ráadásul a jelenlegi mértékű sószennyezés mellett akár évtizedekre is szükség lehet, amíg a koncentráció olyan alacsony szintre süllyed, amely mellett a halak természetes úton képesek visszatelepülni”

– írták.

A kutatók szerint ez az eset is rávilágít arra, mennyire fontos lenne a rendszeres monitorozása az élővilágnak. Mint írják, a Kis-Küküllő halállományának utolsó átfogó felmérését 2014-ben tartották, amikor a Nyárád- és Kis-Küküllő-menti védett területek kezelési tervéhez gyűjtöttünk adatokat. A vizsgálat fókusza akkor is elsősorban a Natura 2000-es jelölő fajokra irányult. A 2014-es felmérés során 25 halfajt és egy ingolafajt sikerült kimutatni a Kis-Küküllőből és mellékpatakjaiból.

„Ha 2014 óta legalább évente egyszer sor került volna a Kis-Küküllő halfaunájának monitorozására, ma pontosabb képet kaphatnánk arról, hogy mely fajokból mennyi egyed pusztult el a sóval történő szennyezés következtében. A rendszeres adatok hiányában jelenleg csak a 2014-es állapotra tudunk hivatkozni. Az eddigi megfigyelések alapján elmondható, hogy a 2014-ben kimutatott halfauna felének képviselőit már sikerült az elpusztult egyedek között azonosítani. Nagy valószínűséggel azonban a következő időszakban további fajok is elő fognak kerülni, hiszen ekkora mértékű sóterhelést valószínűleg egyetlen hal- vagy ingolafaj sem képes túlélni” – zárják a helyzetértékelést.