Korszerűsítik a Bilea-tó melletti menedékházat

Többek között a Bilea-tó melletti Salvamont menedékház is megújul annak a több mint 1,6 millió eurónak köszönhetően, amit a Szeben Megyei Tanács fordít a megye hegyvidéki turizmusának fejlesztésébe, tájékoztat a Központi Fejlesztési Régió közleménye. A cél a természeti örökség védelme és kiaknázása, illetve a turisták biztonságának növelése.

A Központi Fejlesztési Régió programján keresztül megvalósuló projekt teljes költségvetése 2,08 millió euró, amelynek 85%-a, több mint 1,61 millió euró vissza nem térítendő támogatás.

A megvalósítási időszak 30 hónap, amely 2026 decemberben jár le, addig három fő célkitűzést kell elérni:

  • egy kilátó- és madármegfigyelő pont építése a Bătrâna-csúcs térségében, a Szebenjuharos (Păltiniș) – Poiana Găujoara – Șaua Bătrâna túraútvonalon (Resinár község),
  • egy menedékház és kilátópont építése a Lotár-havasokban (Lotru), a Prejba-csúcson, egy Natura 2000 védett területen (Cód község), ahol a túraútvonalakat nemrégiben újították fel,
  • valamint a Bilea-tó melletti Salvamont mentőállomás menedékházának korszerűsítése, amely a Prejba térségében épülő menedékházzal együtt növeli a turisták biztonságát.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!