Az alkalmazottak okolhatók az állami erdészet erdőiben tavaly illegálisan kivágott fák közel negyedéért

2025. január 7. – 13:02

Másolás

Vágólapra másolva

Az országos erdőgazdálkodási társaság (Romsilva) tulajdonában levő erdőkben 2024 első három negyedévében, tehát januártól szeptemberig összesen 14 671 köbméter fát vágtak ki illegálisan, amivel összesen 7,3 millió lej kárt okoztak a vállalatnak – írja az Agerpres a Romsilva hétfői tájékoztatása alapján. Azt is hozzáteszik, hogy ebből 3984 köbméter kivágásáért, tehát közel negyedéért az erdészeti személyzet okolható.

A Romsilva beszámolója alapján 2024 első három negyedévében 10 459 helyszíni ellenőrzést végeztek az állami tulajdonú erdőkben az említett időszakban, és az illegálisan kivágott fa összmennyiségét 14 671 köbméterben állapították meg. Az illegális fakitermelésből származó kár 8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A Romsilva által kezelt, de magántulajdonban lévő erdőkben 20 952 ellenőrzést végeztek, és 8807 köbméter fa illegális kivágására derítettek fényt. A kár ezekben az esetekben összesen 4,3 millió lej volt, ami közel 5,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ebből 2105 köbmétert az erdészeti személyzetnek tulajdonítottak.

A tájékoztatás szerint 42 fegyelmi szankciót róttak ki, hat személy munkaszerződését felbontották. Ugyanakkor 191 pénzbüntetést róttak ki 133 266 lej értékben.

Az említett időszakban 60 935 ellenőrzést végeztek a szállított fa legalitását illetően, ebből 9310 ellenőrzés a rendőrséggel karöltve történt. Az ellenőrzések során 10 836 köbméter fát elkoboztak és 2,6 millió lejre róttak ki bírságot.

A Romsilva adatai szerint a tavalyi év első kilenc hónapjában három erőszakos cselekmény történt erdőőrök ellen. A 2919 erdészeti büntetőügyből eddig 34-et zártak le.

A Romsilva 3,13 millió hektár állami tulajdonban lévő erdőt kezel, ami az ország erdeinek 48 százalékát teszi ki. Ezenkívül szerződés alapján erdészeti szolgáltatásokat nyújt egymillió hektárnyi, más tulajdonosok birtokában levő erdőre.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!