Petíciót kezdeményeztek a petárdázás betiltására

Már több 70 ezer állampolgár írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a kormányt, hogy tiltsa meg a petárdák árusítását, illetve a magánszemélyeknek a használatát – írja az Agerpres a Declic közleménye alapján.

A tájékoztatásban felhívják a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapban több gyereket is megnyomorítottak a kezükben felrobbant petárdák.

„A petárdák nemcsak az emberek és az állatok életét veszélyeztetik, hanem nagymértékben szennyezik a környezetet. A mérések azt mutatják, hogy karácsonykor és újévkor rekordszintet ér el a légszennyezettség” – idézik Anduţa Karetsout, a Declic munkatársát, aki szerint fel kellene hagyni ezzel a „mérgező szokással”.

A szervezet ugyanakkor érdektelenséggel vádolja a rendőrséget, amelynek munkatársai szerintük nem lépnek fel a petárdázók ellen. Megjegyzik, bár a törvény előírja a szankcionálásukat, de azt „megmagyarázhatatlan” módon tolerálják a Belügyminisztérium munkatársai. A Declic szerint épp ezért csak a petárdák lakossági árusításának betiltásával lehetne megállítani ezt a jelenséget.

A hatóságok tájékoztatása alapján azt írják, hogy szilveszterkor percenként több mint 20 hívás érkezik a 112-es segélyhívóra, ezek közül pedig több mint 1300 petárdák okozta balesettel kapcsolatos. Emellett állatok százai pánikolnak be a zaj miatt, és a környezetvédelmi ügynökségre hivatkozva azt írják, ebben az időszakban a légszennyezettség „rekordszintet” ér el.

A Declic petíciója itt érhető el.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!